66 ezer család kapott már csok-ot

Már 66 ezer család kapta meg a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), több mint 170 milliárd forint értékben - mondta el az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtök reggel Novák Katalin.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkára szerint remélhetőleg február közepén életbe léphetnek azok a szabályok, amelyek a mostaninál egyszerűbbé teszik a csok igénylését, így 23 helyett öt dokumentumot kell csupán benyújtaniuk az igénylőknek.
    Hozzátette: a külföldről hazatérni kívánókat támogatja, hogy az új szabályok szerint nem kell majd igazolni a 180 napos magyarországi munkaviszonyt, elég azt vállalni, hogy 180 napon belül lesz a szülők valamelyikének itteni állása.
    Novák Katalin azt hangsúlyozta: a kormányzat 2010 óta folytatott gyakorlata az, hogy "családtámogatásokból el nem veszünk, csak hozzáteszünk", ezzel is kiszámíthatóvá téve a családok jövőjét.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Elite Park

Barázda utca

Unipark Buda

Bartók Béla út

Csalogány 43

Csalogány utca 43

Vörösmarty West

Vörösmarty utca 73.

Fillér 53

Fillér utca 53

Kartács Park

Kartács utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső