A klímaváltozáshoz tervezik az új Zuglói Városnegyedet

A jövőben egyre extrémebbé váló időjárási hatások kezelésére ad megoldást és válaszokat a hamarosan a Bosnyák téri piac és a Rákos-patak között épülő városnegyed, amely a klímaváltozással járó súlyos hőhullámokra, széllökésekre és felhőszakadásokra is fel lesz készítve. A mintegy hét hektáros területen elhelyezkedő komplex városrész tudatosan kezeli a klímaváltozást és nagy lépést jelent a fenntartható vízkezelésben is.

Átfogó fejlesztés keretében kap többfunkciós kerületi központot Zugló, amely közösségi tereket, valamint otthonokat, üzleteket és irodákat egyaránt magába integrál a Bosnyák tér és a Rákos-patak között elterülő, közel hét hektáros területen.

 

A magánberuházásból épülő ingatlanprojektet szakaszosan fejlesztik, az építkezés jövő év elején kezdődik, és a tervek szerint 2029-ben fejeződik be.

 

A zuglói központ mester tervét a Zaha Hadid Architects készítette. A tervező céget nemzetközi tervpályázaton választotta ki a beruházó. A magánberuházásban megvalósuló projekt mellett a Bosnyák téri piac helyén tervez a kerület saját finanszírozásból felépíteni egy többfunkciós önkormányzati épületcsoportot. Az új városnegyedet úgy tervezték, hogy amennyiben megépül az önkormányzati főtér és épületei: az új piac, a kerületi rendelőintézet és a Polgármesteri hivatal, azzal is egységet képezzen.

Komoly hőhullámokra is felkészült

A komplex építészeti együttes egyik kiemelkedő ismérve, hogy tudatosan igyekszik választ adni a klímaváltozás, illetve az ebből következő extrém időjárás okozta nehézségekre. Magyarországon a klímaváltozás hatása leginkább az egyre gyakoribb a hőhullámokkal, az özönvízszerű esőzésekkel találkozik és a növekvő száraz időszakokban érződik a mindennapokban. „Ezzel természetesen az ingatlanfejlesztőknek is kiemelten kell foglalkoznia. Az építendő terület tervezésekor gondosan meg kell vizsgálni a helyszín adta adottságokat és annak megfelelően kell megtalálni, a megoldásokat. Az új zuglói projektben több, erre választ adó építészeti megoldást is alkalmaztunk” – mondta el Király Márton, az új városnegyed projektvezetője.

Az egyik megoldandó probléma a napjainkban mindinkább jellemző, egyre gyakoribb hőhullámok kezelése.

A legjobb eszköz ennek kezelésére a természetes árnyékolás, amelynek segítségével több fokkal csökkenthető a hőmérséklet. A beruházással bővülő zöldített közterületek és vízfelületek nemcsak esztétikai szépségükkel díszítenek, akár 6 °C-kal csökkentik a csúcshőmérsékletet egy hagyományos városközponthoz képest .

"Az otthonokat, bevásárló utcát, okos irodákat és parkokat magában foglaló ingatlan komplexum fejlesztésénél cél a minél nagyobb felületű, fákkal és bokrokkal beültetett zöldfelületek, vízfelületek, valamint zöldtetők kialakítása, amelyek a hőhullámok idején is kellemes hőmérsékletet biztosítanak."

A hőhullámok elviselhetőbbé tételét szolgálja a burkolt közterek esetében pedig világos szín alkalmazása, ami kevésbé melegszik fel a naptól. Ezzel kapcsolatban a tervezők egy mikroklíma-szimulációt is készítettek. „A projektet átszelő középső promenád alatt továbbá nem alakítunk ki mélygarázst, ezzel érhetjük el, hogy az ide ültetett fák nagyra nőjenek, nagy lombozatot alakítsanak ki” – tette hozzá Király Márton.

Az özönvízszerű eső sem probléma

Hasonló problémát jelentenek a nyári időszakban rendszeresen előforduló özönvízszerű esőzések, amelyekre a tervezés során gondolni kell. A hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék veszélyes vízátfolyásokat okozhat, mely személyi és anyagi károkhoz is vezethet. A víz elvezetésének orvoslása alapvető a jelenkor építészeti tervezésénél.

"Ez a lehető legtöbb esővíz helyszínen való elszikkasztásával, illetve visszatartásával érhető el, amelynek célja, hogy az lehetőleg késleltetve, minimális mennyiségű csapadékvíz folyjon be a közcsatornába. Mindez a lehullott csapadék egy jelentős részének esővíztározóban való gyűjtésével oldható meg"

– jegyezte meg a projektvezető.

 

Az összegyűjtött esővíz más esetekben viszont kifejezetten hasznos lehet. A másik extrém időjárási helyzet ugyanis a szárazsággal járó hosszantartó kánikula, amely veszélyezteti a városban telepített zöld területek kiégését. A zuglói városközpont megvalósulásával Zugló harmadik legnagyobb egybefüggő parkosított zöldterülete születik meg, aminek a locsolása elsősorban az összegyűjtött esővízzel történik.

Hasznosítják az esővizet

A kérdés a kezdetektől fogva jelentős szempont volt, az ingatlanfejlesztéshez átfogó vízgazdálkodási stratégia készült.

A pincében esővíztároló tartályok lesznek, amelyekből a zöldfelületek öntözését oldják meg, illetve azt is megoldják, hogy a wc-ket nem ivóvízzel, hanem esővízzel öblíthetik le.

Mindez rendkívüli előrelépést jelent a fenntartható vízgazdálkodás érdekében. Szintén a fenntartható vízkezelést szolgálja az is, hogy az új városrész esetében a zöldtetők öntözőrendszere egy helyi időjárás állomással lesz összekötve, így eső esetén nem működik majd az öntözés.

Az utcákat elárasztó víz pusztítását, illetve az ennek nyomán fellépő balesetveszélyt akadályozza meg az, hogy az épületek tetején lévő zöldtetők visszatartják az esővizet, így az később jut csak a közcsatornába. „Fontos szempont volt az is, hogy minél több helyen megtartsuk a talaj természetes vízáteresztő képességét, vagyis minimalizáltuk a burkolt felületek mennyiségét. Ahol lehet, vízáteresztő burkolatokat alkalmazunk, illetve a zöld promenád nagy része alatt garázs sincsen, amely meggátolná az esővíz elszikkasztását” – hangsúlyozta a projektvezető.

A jövőre méretezték

Az alkotók továbbá terveznek egy, a skandináv országokban már elterjedtnek számító megoldást is, amelynek keretében úgynevezett vízteret alakítanak ki a zöld promenádon. Ez száraz időszakban egy teljesen hagyományos, süllyesztett köztér, esős időszakban viszont ideiglenes tó lesz belőle, amely szintén csökkenti a közcsatornák terhelését, és emellett esztétikai értékkel is bír.

"Az utak mentén lévő zöldsávokban gyökérzónás víztisztítási megoldásokat alkalmazunk, tehát az útról lecsurgó szennyezett esővizet a zöldsávba ültetett növények gyökérzónájában lévő mikroorganizmusok tisztítják meg"

– tette hozzá Király Márton.

 Fontos szempont az is, hogy a komplexum vízgazdálkodása nem a mai, hanem a jövőbeni, vélhetően még extrémebb viszonyok kezelésére lesz kialakítva. Az említett elemek tehát úgy lettek méretezve, hogy a klímaváltozással gyakoribbá váló intenzívebb esőzések esetén is megfeleljenek. Az új városnegyed vízgazdálkodása révén az extrém esőzések alatt sem terheli a lezúduló csapadék a csatornahálózatot.  

Forrás: Pénzcentrum.hu

Lakás és lakópark ajánló

Westfalia

Lőportár utca 1.

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

Unipark46

Hajdú utca 46

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

Erkel Residences

Erkel utca 18.

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső