Az SCD-é lehet a déli Klotild-palota

A balatoni ingatlanfejlesztéseiről ismert SCD Group-é lehet – másik két V. kerületi épülettel együtt – a pesti belváros egyik éke, a déli Klotild-palota. Hamarosan lejár ugyanis a bérlők elővásárlási jogának határideje, ami után hatályos lesz a Belváros önkormányzatával kötött az adásvételi szerződés.

A szerződés értelmében három ingatlan cserél gazdát: a déli Klotild-palota, a Párisi-udvar épülete és a Szent István tér 15. szám alatti ingatlan. A két Klotild-palota az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, a Szabad sajtó és a Váci utca sarkánál található.


A Puskás András alpolgármester elmondta: idén, a két választás között nemzetközi, nyílt, többfordulós pályázat útján hirdették meg értékesítésre egy csomagban a déli Klotild-palotát, a Párisi-udvar épületét és a Szent István tér 15-öt.

A nyertes is megvan már, a szerződést megkötötték vele, de a megállapodás addig nem hatályos, amíg az elővásárlási jog érvényesítésének határideje (kilencven nap) le nem jár, vagy le nem mondanak róla. Az elővásárlási joggal rendelkező bérlők zömében nem lakók, hanem üzlettulajdonosok, de például a Fővárosi Önkormányzat is közöttük van.

A lakókkal már korábban sikerült megegyeznie az önkormányzatnak: cserelakásokat biztosítottak nekik vagy pénzügyi egyezséget kötöttek velük.

A napokban jár le az elővásárlási jog érvényesítésének határideje, így hamarosan elkezdődhet a fizetési procedúra. Arról, hogy az SCD Group mennyit fizet az épületekért, az üzlet zavartalan lebonyolítására hivatkozva nem akart beszélni az alpolgármester. Mint mondta: minden információt közölnek, ha hatályba lép a szerződés.

Puskás András beszélt arról is, hogy azért van felállványozva a déli Klotild-palota, mert az épület tetején lévő tornyok állapota nagyon leromlott; már eddig is többször kellett állagmegóvást végezni rajtuk.

Az értékesített épületek egyébként rossz állapotban vannak, és csak becslések vannak arról, hogy mennyibe – egyenként valószínűleg 1,5 milliárd forintba – kerül majd a felújításuk, amelyre a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határozata kötelezi a vevőt.

Az önkormányzat úgy tudja, hogy a Klotild-palotából és a Párisi-udvarból is 5 1 csillagos szállodát szeretne kialakítani a vevő, de a terveket még megváltoztathatják - mondta Puskás András.

Korábbi, a sajtóban megjelent hírek szerint a nyilvános nemzetközi pályázat július végi határidejéig három cég jelentkezett, közülük jelölte ki a kerületi képviselő-testület a május végén alakult BP Downtown Kft.-t tendernyertesnek. Az ötszázezer forintos törzstőkével alakult projektcég az SCD Group tagja. Az ingatlanfejlesztő csoport a tenderen való részvételhez ötszázmillió forint pályázati biztosítékot fizetett be, amelyet majd beszámítanak az állítólagos 5,3 milliárd forintos vételárba.

Forrás: SCD Group

Lakás és lakópark ajánló

Unipark Buda

Bartók Béla út

Panoráma Lakópark Velence

Panoráma út 39.

Fagyöngy Lakópark

Valéria utca 13

Green Court Residences

Taksony utca 9.

Waterfront City

Óbuda_Óváros

KÖVESS MINKET









Lakás kereső