Az adókedvezmények miatt nem épít már hoteleket az SCD a Balatonon

Az SCD a jövőben Budapestre koncentrál, ingatlankezelő cégét pedig a nyáron elfogadott új törvény lehetőségét kihasználva tőzsdére viszi. A turisztikai ágazatot - benne a Hungest Hotelsre vonatkozó vételi opcióval - egy magyar üzletemberekből álló konzorcium veszi meg, akikről egyelőre nem tudni többet, de a holdingot a mostani szándékok szerint egyben tartják, sőt, a kempingek üzemeltetésére felkérték Jászait.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz az SCD-vel, Jászai úgy nyilatkozott, "Megyünk tovább. Megszületett az új, szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról (szit) szóló törvény. Erre gyorsan reagáltunk, már folyamatban van az SCD REIT létrehozása, amelynek jövőre tőzsdei bevezetését tervezzük. Végre született egy olyan jogszabály, ami tényleg komoly segítséget jelent az ingatlaniparnak. Mind az adókedvezmények, mind pedig amiatt, hogy egy nemzetközileg is ismert konstrukcióról van szó, így lehetőséget ad arra, hogy nemzetközi befektetők, akik hasonló cégekbe fektetnek, ide is hozzanak tőkét."
 

Forrás: SCD Group

Lakás és lakópark ajánló

Citizen Park

Jász utca 34-42.

Flóra lakópark

Zászlós utca 21.

ÓBUDA-TESTVÉRHEGY LAKÓKERT

Kocsis Sándor út

Smart13

Szabolcs utca 24

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

Új Bokréta Ház Budaörs

Károly király utca 79-83.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső