Egyre többet alkudnak a vevők a lakáspiacon

A tavalyi évhez hasonlóan magasabb értéken zárt a májusi hónap a lakástranzakciók tekintetében az áprilisnál. Idén a többlet mintegy 10%-os, amellyel a márciusi szintet sikerült ismét elérni. Az idei első 5 hónap alapján az összes hazai ingatlan adásvételi tranzakció darabszáma így meghaladta a 45 ezret, vagyis a Duna House januárban közölt idei becslése, miszerint 2012-ben 100-110 ezer tranzakcióval számolhatunk, egyre biztosabbnak látszik.

A kereslet intenzitása a tranzakciók alakulását követte, vagyis az átmeneti áprilisi visszaesés után folytatódott az idei intenzív érdeklődés. Ha a májusi átlagárakat összehasonlítjuk az előző hónappal, azt látni, hogy szinte minden kategória magasabb értékeket mutat. Ez ugyan nem feltétlenül jelzi azt, hogy emelkedtek volna az árak, de az biztos, hogy összességében többet költöttek a vevők ingatlanvásárlásra, derül ki a Duna House Barométeréből. mmár második hónapja a XI. kerületet célozzák meg a leendő vevők legnagyobb arányban, bár egy hónap alatt a népszerűsége 2,5%-ot esett. A leginkább meglepő azonban a XIII. kerület népszerűségének csökkenése amely márciusban még 20%-kal vezetett, áprilisban már csak 18% állt, májusbra pedig 16%-ra esett vissza. Nőtt az alkukedv is áprilishoz viszonyítva, hiszen a budapesti átlag egy hónappal ezelőtt 5%, vidéken 7% volt, most pedig 6%, illetve 8%. A legnagyobb mértékben ezen belül a budapesti házak esetében figyelhető meg a növekmény, 2-2%-kal. A vidéki házak eladói összesen 19%-os árcsökkentést könyvelhettek el az eredetileg elképzelt összeghez képest. A legkisebb árkorrekcióra, vagyis az irányár csökkentésére általában a panelek esetében van szükség, ez májusban vidéken 3%, Budapesten 4% volt.


Budapesten a vevők több mint felét a 20-as, 30-as korosztály tette ki, ezen belül a 30 év felettiek vették a nagyobb (átlag 70 nm-es) és drágább (átlag 16,8 millió forintos) ingatlanokat. A vásárlás legfőbb oka továbbra is "első lakás vásárlás", és a "nagyobba költözés", de a befektetési céllal vásárlók köre sem csökken, ők a vevők negyedét teszik ki. Vidéken hónapról-hónapra jól követhető, hogy a 30-as éveikben járók jelentik a vevők harmadát.

 

Mind Budán, mind Pesten nőtt a 40-60 nm közötti lakások aránya az egy hónappal ezelőtti adatokhoz mérten, miközben a kisebb, 20-40 nm és nagyobb 60-80 nm közöttieké csökkent. Magas a budai oldalon továbbra is a 400 ezer ft/nm feletti vásárlás aránya (21%), sőt ebben a hónapban ez a kategória végzett az élen. A Duna másik oldalán a 150-200 ezet Ft/nm vezet továbbra is, a vevők harmada ebben az ársávban költött.

Forrás: Duna House

Lakás és lakópark ajánló

Római Terrasse

Nánási út 75-77.

In Budapest

Rottenbiller utca 17.

Smart13

Szabolcs utca 24

Gellért-hegy Residence

Hegyalja út 15.

Olimpia Sétány

Erkel Ferenc utca 7

KÖVESS MINKET









Lakás kereső