Hihetetlen: újabb brutális zuhanás az építőiparban

Az elmúlt évben 7293 új lakás épült az országban, 31 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés valamennyi régióra jellemző, ugyanakkor a használatba vett lakások száma Budapesten 7 százalékkal emelkedett. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 7536 volt, ami 29 százalékos csökkenést jelent a 2012. évi adatokhoz képest. Az újlakás-építésen belül egyre kisebb a természetes személyek által épített és saját használatra szánt lakások aránya - közölte a KSH.

újlakás

A lakásépítésben 2008-ban bekövetkezett fordulat óta évről évre egyre kevesebb új lakás épül. 2013-ban már csak egyötöde az újonnan épült lakások száma a 2008. évinek és 2012. évhez viszonyítva is 30,9 százalékos a visszaesés mértéke. A vállalkozások lakásépítési tevékenysége már 2011-re nagymértékben visszaesett, ehhez képest a saját használatra építő háztartások beruházásai egészen 2013-ig mérsékeltebb ütemben csökkentek. Tavaly a vállalkozások lakásberuházásainak visszaesése lelassult, ugyanakkor a magánépíttetők tevékenységében nagyarányú csökkenés következett be, így 2013-ban már főképp a lakossági építtetők tevékenységének visszafogása okozta a lakásépítések további hanyatlását - írja a KSH.

Nyoma sincs a bizalomnak

Az építési engedélyek 2013. évi száma a 2008. évi mennyiség ötödét sem éri el (17,2 százalék), a 2012. évihez képest pedig 28,9 százalékkal alacsonyabb. Az új építési engedélyek kiadása szintén a községekben esett vissza a legnagyobb mértékben (40 százalékkal), de valamennyi településtípusban kevesebb új lakás építését tervezik, mint egy évvel korábban. 2013-ban 3 százalékkal több új építési engedélyt adtak ki, mint amennyi új lakást használatba vettek.

Az építtetői kör összetétele az egy évvel korábbihoz képest megváltozott: a természetes személyek által épített lakások aránya 68-ról 57 százalékra mérséklődött, a vállalkozások által épített lakások aránya pedig 31-ről 40 százalékra emelkedett. Budapesten az összes lakás kétharmadát vállalkozók építtették. Önkormányzati megbízásból 2013-ban mindössze 55 lakás épült.

Az építtetői kör átrendeződésével összhangban csökkent a saját használatra épített lakások aránya (64-ről 53 százalékra), az értékesítésre szánt lakásoké pedig nőtt (33-ról 43 százalékra). Bérbeadásra a lakások 2 százaléka épült, ugyanúgy, mint egy évvel korábban.

Jogi személyiségű gazdasági társaságok a kivitelezői a használatba vett lakások 60 százalékának, az egyéni vállalkozások a lakások 30 százalékát építették (2012-ben 50, illetve 34 százalék). Az új lakások 7 százaléka (egy évvel korábban 12 százaléka) lakossági kivitelezésben készült el. Az újonnan épült lakóépületek között 64-ről 57 százalékra csökkent az új családi házak aránya, ugyanakkor a többszintes, többlakásos épületeké nagyobb lett (27 helyett 39 százalék). A lakóparki lakások aránya 1 százalékos (egy évvel korábban 4 százalékos) volt.

Zsugorodás minden téren

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 101 négyzetméter volt 2013-ban, ami 6 négyzetméterrel kevesebb, mint korábban. A 100 négyzetméternél nagyobb alapterületű lakások aránya 46-ról 41 százalékra csökkent. Mindez az építtetői kör átrendeződésének következménye, ugyanis általában a nagyobb alapterületű, családi házas építkezések valósulnak meg lakossági beruházásban és ezek aránya csökkent 2013-ban.

A vizsgált időszakban 1251 lakás szűnt meg, 43 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. 276 üdülőépületben 314 üdülőegységet építettek, és 267 üdülőépületben 315 üdülőegységre adtak ki építési engedélyt. A használatba vett és engedélyezett üdülőegységek száma 41 százalékkal csökkent. Az új üdülők átlagos alapterülete 87 négyzetméter, a tavalyinál 5 négyzetméterrel nagyobb.

A kiadott új építési engedélyek alapján 4467 lakóépület és 5330 nem lakóépület építését tervezik. 
A lakóépületek esetében ez 27, a nem lakóépületeknél 13 százalékos visszaesést jelent. A nem lakóépületek közül 2 százalékkal nőtt az ipari épületekre kiadott engedélyek száma, ugyanakkor a mezőgazdasági épületekre kiadott engedélyek száma 6, a kereskedelmi épületekre kiadott engedélyeké 12 százalékkal csökkent.


Lakás és lakópark ajánló

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

Amphora Ház

Lenhossék utca 30.

Erkel Residences

Erkel utca 18.

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

Park Város Lakópark

Fűtőház utca 1-27.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső