Irodaavatási láz várható az év második felében

2007 első negyedévének szűk 11 ezer négyzetmétere igen szerénynek mondható a budapesti irodapiacon, de szó sincs a fejlesztői aktivitás megtorpanásáról, inkább vihar előtti csendről – derül ki a CB Richard Ellis legfrissebb elemzéséből. Tavaly a kínálatbővülés üteme már megugrott, de még nem érte el az eddigi rekordnak számító 2000. évit.

Idén azonban a szerény kezdet után az év második felében várható irodaavatási lázban közel 200 ezer négyzetméter új irodaterület kerülhet a piacra, ami egyértelmű rekordévként fémjelezné 2007-et. A folyamatban lévő fejlesztéseket látva azonban ez a rekord 2008-ban újra megdől. Míg 2006 előtti három évben átlagosan évi 160 ezer négyzetméter irodát avattak, a 2006-2008 közötti periódusban ez a szám 240 ezerre kúszik fel. A kínálat élénkülését már megelőzte a kereslet felfutása. 2004-ben ugrott a bruttó bérbeadás először 200 ezer négyzetméter fölé, 2006-ban ez a szám alig maradt el a negyedmilliótól. Az idei év kezdete igen biztató, hiszen a közel 60 ezer négyzetméter irodai bérbeadás minden idők legjobb első negyedéves értékének számít. A kereslet összetétele is nagyon kedvező, hiszen 65%-ban ez a szám új terület elfoglalását jelenti, míg a bérlethosszabbítások aránya alig 15%. Az új kínálatára való keresletet jelzi, hogy az első negyedévben minden ötödik négyzetmétert még át nem adott irodaépületben vettek bérbe előbérlet keretében.
Forrás: CBRE

Lakás és lakópark ajánló

Csalogány 43

Csalogány utca 43

Unipark Buda

Bartók Béla út

Csengery Garden

Csengery u. 22.

Gergely Garden

Gergely utca 75.

Miller Residence

Miller János utca

Práter Park

Práter utca 73.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső