
Jönnek az univerzális mobiltelefon-töltők!
A közös töltők megjelenését az tette lehetővé, hogy az illetékes európai hatóságok egységes szabványokat készítettek. Ennek pedig az volt az előzménye, hogy tavaly nyáron tizennégy vezető mobilgyártó cég megállapodott a töltők egységesítésében.
Antonio Tajani ipari biztos közleményében hangoztatta, hogy a közös töltő könnyebbé teszi a fogyasztók életét, hasznot jelent a cégeknek, valamint hozzájárul a hulladék csökkenéséhez is, hiszen minden háztartásban elég lesz egyetlen töltőt tartani, melyet új telefonok vásárlásakor sem kell majd lecserélni.
Tajani elmondása szerint sikerült megállapodni a szükséges szabványokban, így most már az iparon múlik, hogy mikor kezdi meg a termelést. Az olasz származású ipari biztos mindazonáltal hozzátette, hogy ezek a töltők csak azokkal a készülékekkel használhatók együtt, amelyek számítógéphez csatlakoztathatók, ugyanis a megállapodások szerint a szabványtöltőt speciális microUSB-csatlakozóval látják el. Az Európai Bizottság reményei szerint jövő évtől már a legtöbb mobiltelefon kompatibilis lesz az új eszközzel.
- A főváros lassítaná Csipak belvárosi beruházását
- Házak néptelenedhetnek el Budapesten
- Különös mélygarázsterv a Belvárosban
- Válságban az euró (TOP 10 sztori 2010-ben - 4.)
- 2000 milliárd forint áramolhat a gazdaságba
- Mi várható jövőre az irodapiacon? - A piaci tisztulás megállíthatatlan
- Túlárazták az ingatlanokat a válság előtt - Merre tovább?
- Bajban a világ pénzügyi rendszere (TOP 10 sztori 2010-ben 3.)
- Minden második osztrák szerint összeomolhat az eurózóna
- Már egy hete folyamatosan 220 forintba kerül egy svájci frank