Kiderül, hogy működik a CSOK a használt lakásoknál

Az a cél, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban saját lakáshoz jusson, ezért várhatóan már a jövő héten megjelenik az otthonteremtési program használt lakásokra vonatkozó rendelete - jelentette ki Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár sajtótájékoztatón.

Eltörlik a regionális különbségeket a rendszerben, egységessé teszik a gyerekek után járó támogatást, amely így nem függ az otthon alapterületétől, ugyanakkor az igénybevételhez meghatároznak egy minimális lakásméretet. Használt lakás vásárlásához a közfoglalkoztatottak is igénybe tudják venni a támogatást - mondta.
 
Tuzson Bence szerint a korábbi igénylők másik lakásba költözve igénybe vehetik a támogatás azon részét, amelyet korábban nem tudtak lehívni. Egy gyereknél 40, kettőnél 50, háromnál 60, négynél pedig 70 négyzetméteresnek kell lennie legalább az ingatlannak. A támogatás egységesen egy gyermeknél 600 ezer, kettőnél 1 millió 430 ezer, háromnál 2,2, négynél pedig 2,75 millió forint lesz.
 
Ezek a döntések visszamenőleges hatállyal, a már benyújtott kérelmekre is érvényesek lesznek és megszűnik a négyzetméterenkénti 350 ezer forintos értékplafon is.
 
 
Felszökött az igénylések száma

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kiemelte, hogy egyszerűsödnek a használt lakásokra vonatkozó feltételek, számos esetben növekednek a támogatási összegek, így még többen igényelhetik az otthonteremtési kedvezményt.
 
A kormány álláspontja az, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt is önrésznek kell tekinteni, ez összhangban van a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásával is, ezért az igénylőknek érdemes tájékozódniuk, mely pénzintézetek járnak el így.
 
A nem hivatalos januári adatok alapján az államtitkár megemlítette: a várakozásoknak megfelelően több az új lakásra vonatkozó igénylés. Kiemelte: az elmúlt időben Lengyelországban arányaiban négyszer, Csehországban háromszor annyi lakás épült, mint Magyarországon.
 
Forrás: napi.hu
 
További cikkeink a témában itt olvashatók. 

Lakás és lakópark ajánló

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

Hunyadi Park

Keményvíz utca 1

Palotás Kert Lakópark

Palotás utca 9.

Péterhegyi lakópark

Péterhegyi út 77.

Park Város Lakópark

Fűtőház utca 1-27.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

KÖVESS MINKET









Lakás kereső