Még több lakás épülhet idén

A tavalyinál is több lakás épülhet idén, és erős lehet ebből a szempontból a jövő év is.

Az elmúlt évben 14 389 új lakás épült, 4395-tel, 44 százalékkal  több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján az építeni tervezett lakások száma 37 997 volt, 20,4 százalékkal több az előző évinél - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
    A szakértő erre reagálva azt mondta: a kisebb településeken főként családi házak épültek saját használatra, míg a nagyvárosokban elsősorban értékesítési célból ruháztak be ingatlanokba.
    A kereslet és a kínálat egymást erősíti ezen a piacon - fűzte hozzá.
    A szakértők arra számítanak, hogy idén akár 15-20 ezer új lakás is épülhet az országban.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

Forest Hill

Pusztakúti út 10

Corner 21

Béke utca 29

Divinus lakópark

Röppentyű utca 32-34

Római Terrasse

Nánási út 75-77.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső