Most vásároljon! A lakások értékének egyharmada elveszett

Történelmi mélypontra került a Duna House országos lakásindexe: az inflációval korrigált adat szerint harminc százalékkal ér kevesebbet az ingatlanunk, mint 2008 elején.

A cég közleménye szerint a budapesti lakásárak mutatják a legdrámaibb képet, itt augusztusról szeptemberre 10 százalékkal is zuhantak az árak, ez alól egyedül a belváros kivétel, ahol mindössze 2 százalékos volt az esés. Ráadásul a zuhanásnak nincs vége: a cég a februárig tartó végtörlesztési időszakra 5-10 százalékos áresést prognosztizál. Ami a megkötött üzletek mennyiségét illeti, szeptember a szezonalitásnak megfelelően kiemelkedően indult, ám a végtörlesztés hírére a hónap középső két hetében mintegy 30 százalékkal esett a tranzakciószám.

 

A visszaesés vélhetően azzal magyarázható, hogy azok az eladók, akik devizahitellel rendelkeznek, a szerződés lezárását a törvényre emelkedés utánra tolták. Ennek megfelelően a törvényre emelkedéssel ismét visszaélénkült a piac és várhatóan ez ki is tart még, így a cég októberre kiemelkedő tranzakciószámot vár. A legolcsóbban és legkisebb értékben Észak-Magyarországon történtek a tranzakciók, itt az átlagos négyzetméterár 126 ezer forint volt. A dél-budai eladók örülhettek a leggyorsabban a vevőnek (84 nap), míg a legtöbbet Észak-Pesten és a Dél-Alföldön kellett várni (191 napot). Az értékesítési idő adatai különösen fontosak lehetnek a végtörlesztési időszakban, hiszen 5 hónap, vagyis körülbelül 150 nap áll rendelkezésre annak, aki ingatlaneladásból kívánja a végtörlesztést lebonyolítani.

Forrás: Duna House

Lakás és lakópark ajánló

Reviczky Liget

Reviczky Gyula utca 6

Bauer Residence

Bauer Sándor u. 3.

Unipark46

Hajdú utca 46

ÓBUDA-TESTVÉRHEGY LAKÓKERT

Kocsis Sándor út

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső