
Nem lesz e-útdíj a személyautókra
A technikai lehetőség jelenleg is fennáll, az e-útdíj rendszer elméletileg akár több járműkategóriát is képes lenne kezelni. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár egy napilapnak adott interjújában ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a személygépkocsik után kötelező jelleggel semmiképpen nem kell majd használatarányos útdíjat fizetni - tisztázza a helyzetet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóosztálya a kiadott közleményében.
Az önkéntes csatlakozás lehetőségét is akkor érdemes megvizsgálni, ha erre tömeges igény mutatkozna. A kisebb távolságokra utazó, eseti felhasználó autósoknak jobban megérheti a számukra drágább átalány helyett csak a díjköteles hálózaton megtett kilométerek után, kevesebbet fizetniük. A kiterjesztés legfeljebb középtávon, a már működő e-matricás rendszer párhuzamos fenntartása mellett valósulhatna meg. Jelenleg azonban ilyen irányú kormányzati törekvések nincsenek, a személygépkocsik az útdíjat továbbra is a megszokott módon fizethetik.
- Hogyan takarítsunk meg 78 milliárdot?
- Kezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása
- Új vasúti híd épül Hatvanban
- Ismét drágul a benzin
- Elkezdődik a Nagyatádot elkerülő út kivitelezése
- Szombaton átadják a Thökölyt
- Új csomópont épül az M3-asra
- Elkészült a 4-es metró Gellérti téri állomása
- Még sok év amikor megépülhet az M0-s északnyugati szakasza
- Lehet, hogy olcsóbban közlekedhetünk Budapesten