Nem tudunk lakáseladással végtörleszteni

Ötödik alkalommal adja ki a Duna House ingatlanközvetítő az idei tranzakciószám becslését, az úgynevezett DH–TB-mutatót. Az októberi becslésből azonnal szembetűnik, hogy elmaradt a végtörlesztés kapcsán várt tranzakciószám növekedés, közölte a cég.

A Duna House szerint októberben 6595 lakást értékesítettek, míg szeptemberben még 7000 fölött volt ez a szám, augusztusban pedig 7333-on tetőzött a lakáseladások száma. A 6595-ös érték csak a hatodik legjobb idei eredmény, csak januárban, februárban, áprilisban és júniusban talált gazdára kevesebb lakás.

 

A Duna Jouse szerint az adatok jelzik, hogy várakozás uralkodik a piacon mind vevői, mind eladói oldalon. A vevők az új évet várják, és vele a kihirdetett új szocpoltámogatást, illetve az államilag támogatott új forint alapú hitelt. Az eladók is várakoznak még, részben azért is, mert a vevők visszafogott érdeklődése miatt most csak nagyon nyomott árakon tudnának eladni.

 

Ráadásul a kormány az utóbbi hetekben többször kommunikálta, hogy újabb lépéseket fontol a devizahitelesek megsegítésére. Többek közt szó volt a végtörlesztési időszak meghosszabbításáról is, illetve egyéb intézkedésekről, ami esetleg még jobb lehetőségeket jelent az eladóknak. Az eladók így egyelőre nem viszik le olyan mértékig az áraikat a gyors eladás reményében, hogy az megmozgassa a vevői oldalt, jegyzi meg a közlemény.

Forrás: Duna House

Lakás és lakópark ajánló

Práter Park

Práter utca 73.

Miller Residence

Miller János utca

Green Court Residences

Taksony utca 9.

Pápay Park

Pápay István u. 5.

ÓBUDA-TESTVÉRHEGY LAKÓKERT

Kocsis Sándor út

Olimpia Sétány

Erkel Ferenc utca 7

KÖVESS MINKET









Lakás kereső