Szeptember végén Lakásbörze a Lurdyban

Lakáspiaci elemzők rendre arról számolnak be, hogy a lakáspiacon egyre több az érdeklődő, és ez most már az eladások számának növekedésében is látható.

Szakértők szerint a bővülés annak köszönhető, hogy többen most valósítják meg a korábban kényszerűségből elhalasztott vásárlásaikat, és vannak, akik befektetési céllal vásárolnak lakást. Az ingatlanszakma képviselői és az eladók reményei szerint a megalapozott, stabil keresletnövekedés, lassan ugyan, de beindíthatja az árak emelkedését is.

 

Aki többet szeretne megtudni a lakáspiac helyzetéről, változásairól és a kínálatról, választ kaphat kérdéseire a szeptember végére meghirdetett VI. Lakásbörzén. A rendezvény látogatói közel százezer ingatlan között válogathatnak, ingyenes adó- és jogi-, hitel- illetve energetikai tanácsadáson vehetnek részt és szakértői ingatlanbefektetési tanácsokat is meghallgathatnak.

 

Lakásvásár

„A jelenlegi trendek egy szolid, de biztos növekedést mutatnak az eladott lakások számában, mely várhatóan maga után vonja majd az árszint emelkedését is, ahhoz azonban, hogy ez a válság előtti szintre emelkedjen, még úgy 2-3 évre szükség lesz. A lakáseladások számának első féléves növekedése rendkívül jó hír a piacnak, s örömünkre szolgál, hogy ehhez mi is hozzájárulhattunk az V. Lakásbörzével, hiszen szép számban köttettek adásvételi megállapodások a helyszínen. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy idén másodszor, most szeptember 26-27-28-án, újra megrendezzük a Lakásbörzét, s azt már most elmondhatom, hogy az előzőnél több kiállító kínálatából választhatnak az érdeklődők” – mondta el Kövesdi Marcell, a Lakásbörze ügyvezető igazgatója.

Forrás: Lakásbörze

Lakás és lakópark ajánló

Tópark

Sasbérc út 1.

My City Residence

Hunor utca

Smart13

Szabolcs utca 24

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

Somfa Liget

Makk utca 3.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső