Tombol a CSOK-láz, hét éve nem akartak ennyien lakást venni

Dübörög a kormányzati lakáspolitika, az építési vállalkozók dörzsölhetik a tenyerüket.

A következő egy évben lakást vásárolni vagy építeni biztosan szándékozó háztartások száma 41 százalékkal emelkedett tavaly októberhez képest, a valószínűleg szándékozóké pedig 18 százalékkal ugrott meg – derül ki a GKI és az MGYOSZ közös felméréséből. Mindez hétéves csúcsot jelent – hasonlóan kedvező adatokat legutóbb 2009 elején regisztráltak. A bejelentett lakáspolitikai intézkedések tehát igencsak megmozgatták a lakosság fantáziáját, a felmérési eredmények szerint tombol a csok-láz.
 
Az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások a következő 12 hónapban a vidéki régiókban az egy negyedévvel ezelőttihez képest erőteljesen javuló, a fővárosban és környékén lényegében stagnáló piaci helyzetet várnak. A fővárosi piac a közelmúltban meglehetősen felpörgött, így ez utóbbi prognózis nem jelent borúlátást, csak a derűlátás nagyon enyhe mérséklődését. A nyugat-magyarországi kilátások most is számottevően kedvezőbbek a kelet-magyarországiaknál.
 
 
A használt lakások esetében Budapesten a válaszadók 59 százaléka – több más felméréshez hasonlóan – áremelkedésre számít a következő 12 hónapban. A vidéki körzetekben még a stagnálást előre vetítők vannak többségben (a keleti régióban 43, a nyugati országrészben 53 százalékkal). Az új építésű lakások árai esetében a következő 12 hónapra vonatkozó prognózisok a korábbinál jóval erőteljesebb (5-8 százalékos) áremelkedésre utalnak.
 
A 2016 elején hatályba lépett lakáspolitikai intézkedések a válaszadók nagy többsége szerint a lakásépítésre pozitívan hatnak, a hosszabb távú hatást illetően ugyan jobban szóródnak a vélemények, de az összkép ez esetben is egyértelműen pozitív. A kormány kínálta kedvezményekre várhatóan a leggyorsabban a fővárosiak csapnak le. Ha a rövid és középtávú hatásokról kialakult véleményeket összevetjük, a budapesti piac tűnik a kormányzati intézkedések legnagyobb nyertesének.
 
Az építési telekpiacon valóságos robbanás van, a budapesti agglomeráció képviselői már egy negyedévvel ezelőtt is túlkeresletről számoltak be, hozzájuk most a nyugati országrész válaszadói is csatlakoztak. A fővárost illető, korábban tapasztalható derűlátás – vélhetően a bejelentett lakáspolitikai intézkedések hatására – a vidéki területekre is kiterjedt. Az eufória az árakra vonatkozó várakozásokban is megjelenik: a válaszadók a fővárosban két számjegyű, de a vidéki körzetekben is 7-8 százalékos áremelkedést várnak a következő 12 hónapban.
 
Forrás: hvg.hu
 
További cikkeink a témában itt olvashatók. 

Lakás és lakópark ajánló

Boróka Park

Vályogvető utca

Ráday Residence

Ráday utca 57.

Foldana Family

Szent László út 47

Csengery Garden

Csengery u. 22.

Vörösmarty West

Vörösmarty utca 73.

Panoráma Lakópark Velence

Panoráma út 39.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső