Új irodaházak épülnek Budapesten

Az idén 242 ezer négyzetméternyi ingatlan építését kezdik el vagy fejezik be Budapesten az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) tagvállalatai: ebből 210 ezer négyzetméter irodaház.

2014 első negyedévében a teljes budapesti irodaállomány elérte a 3 184 500 négyzetmétert a BRF legfrissebb statisztikája szerint. A spekulatív állomány összesen 2 558 150 négyzetméter. Ez a szám a következő években 18 százalékkal bővülhet az IFK idei évben kezdődő vagy befejeződő irodafejlesztései révén, amelyek 210 ezer négyzetméter összterületen zajlanak. Mindehhez további 32 ezer négyzetméternyi lakás-, logisztikai és mélygarázsfejlesztés társul.


Az ágazat legnagyobb vállalatait összefogó IFK korábban már közzétett számításai szerint ebből 2014-ben 152 millió eurónyi (kb. 47 milliárd forint) beruházásra és 71 ezer négyzetméternyi ingatlan felépítésére számít. Ez értékben 29, alapterületben pedig 41 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. "Bár az előrelépés örvendetes, de a nagy ingatlanfejlesztési boomra 2-3 éven belül számítunk, amikor az A-kategóriás irodaházak iránti kereslet várhatóan jelentősen megnő" - mondja Takács Ernő, az egyesület elnöke.

 

Budapest OneAz idén induló fejlesztések között a legnagyobb a 4-es metró kelenföldi végállomásánál épülő Budapest One. A Futureal beruházását a Mérték Stúdió tervezi. Kéthektáros területen 4 torony épül a következő években, összesen 70 ezer négyzetméternyi iroda és szolgáltató helyiséget kínálva. Jelentősen bővül a Corvin negyed, ahol elkészül egy kisebb, de már csaknem teljesen bérbeadott irodaház és belevágnak a 34 ezer négyzetméteres Corvin IV. irodaközpont fejlesztésébe.
 

 

A Futureal jelen lesz a továbbra is népszerű Váci úti irodafolyosón is, ahol az idén három fejlesztés is zajlik. A BREAAM környezetvédelmi minősítést megszerzett Vision Towers (az egykori Volga szálló helyén álló) épületét idén adják át: az északi torony 80 százalékát már ki is bérelte a KPMG adótanácsadó cég.
 

A második negyedévben indul a Skanska Nordic Light nevű, 26 ezer négyzetméteres Váci úti irodaházának építése, amely előzetesen megszerezte a LEED nemzetközi zöld minősítést. Az épületben újrahasznosítják az esővizet, napkollektorokkal készítenek melegvizet és külön parkolóhelyeket alakítanak ki elektromos autóknak.

A Váci út Lehel tér környéki szakaszán épül a Wing irodaháza, a hétemeletes V17, amely speciális multifunkcionális üveghomlokzattal, környezettudatos anyaghasználattal, és egyebek között 900 négyzetméternyi új zöld felület létrehozásával célozta meg a BREEAM nagyon jó minősítést.

Forrás: Portfolio.hu

Lakás és lakópark ajánló

Vörösmarty West

Vörösmarty utca 73.

Corvin Sarok Residence

Kisfaludy utca 23.

Danubio

Vizafogó utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső