
- BUDAPEST
- BUDAPEST REGION
- ANDERE STÄDTE
-
A Honvéd Center várja bérlőit
Az impozáns palotát Budapest Főváros 1898-99-ben eredetileg egyik közintézménye számára építtette. Az eklektikus stílusú épület 1994-ben teljes körű felújításnak köszönhetően született újjá, majd később egy modern épületszárnnyal is gazdagodott. A klasszikus sarokház hosszú éveken át a BNP Paribas Bank székhelyéül szolgált.
A Honvéd Center századfordulós homlokzata igényesen kialakított A kategóriás irodákat és az eredeti megjelenést tükröző - üvegtetős átriummal és a márvány lépcsősorral gazdagított - nagystílű belső teret takar. Közvetlen szomszédságában található a Parlament és számos közintézmény, illetve a főváros illusztris antikvitás- és galéria övezete. A négyemeletes irodaház tárolónak kialakított pincével és a hasonló belvárosi épületek között kiemelkedően jó parkolóhely-aránnyal is büszkélkedhet.
"Külön öröm számunkra, hogy mi adhatjuk bérbe a saját irodánknak évek óta helyet adó épületegyüttes klasszikus szárnyát is. Az, hogy magunk is már ötödik éve a ház hűséges és elégedett bérlői vagyunk, önmagában is garancia lehet az érdeklődők számára. A századfordulón épült irodaház az elegáns, egyúttal modern munkakörnyezetet kereső, igényes bérlők legjobb választása." - hangsúlyozta Konthur Adrienne, a CB Richard Ellis ügyvezető igazgatója.
- A Wing értékesítette részesedését a Marketben
- A huszonegy éves Eston lett a V17 társ-értékesítője
- Új irodaházak épülnek Budapesten
- A kézben tartott ingatlanüzemeltetés
- Megnyitja kapuit Magyarország első környezettudatos üzletközpontja
- Európa legjobb középülete lett az MTVA székház
- Az OTP fiók-felújítási programot indított
- Sikeres a Wing szegény gyerekeket támogató ösztündíj-programja
- Uniós forrásból tovább bővül Dél-pesti Üzleti Park
- Hamarosan nyit az ország első környezettudatos üzletközpontja Budapesten