
- BUDAPEST
- BUDAPEST REGION
- ANDERE STÄDTE
-
Megkezdi a dunai vízi út fotózását a Google
Ulf Spitzer, a Google utcakép szolgáltatásának regionális vezetője a hétfőn Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, ez az első alkalom, hogy olyan folyami hajóra szerelték fel kamerájukat, amely nagy távot tesz meg, és ezzel több országon átnyúló projektet valósítanak meg.
A Google panorámaképet készítő eszközét, amelyet eddig autóra, biciklire szereltek, vagy túrázók vittek magukkal, most a Tauck utazási iroda egyik turistahajójára szerelték fel, amely Pozsony és romániai Csernavoda között közlekedik. Ulf Spitzer elmondása szerint a képek elkészítése időjárástól függően pár hetet vesz igénybe, először a szolgáltatásban 2-3 hónap múlva lehet találkozni velük.
Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai és marketingigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, a folyami hajózás fejlődik a legdinamikusabban a turisztikai ágazatok közül, Budapestre egyes számítások szerint 350 ezer turista érkezik hajóval. A magyar fővárost bázisnak is használják az irodák, innen indulnak és ide érkeznek Németországból a hajók. Ahhoz, hogy a turisták a dunai vízi utakat válasszák, fontos, hogy a Street View-n meg tudják nekik mutatni a látványosságokat - hangsúlyozta.
- Nyolcezer négyzetméternyi hosszabbítás az IVG házakban
- Hogy adózik a bérbeadás?
- Fortune 500 cég és új szolgáltatások az Eiffel Palace-ban
- Nagy a pörgés az S IMMO házakban
- Iroda a palotában
- A Fornax ICT az M3 Business Centert választotta
- Elkezdődött a BuBi nyilvános próbaüzeme
- Mi történik a kereskedelmi ingatlanbefektetési piacon?
- Elkelt a Green House
- Átadták a székesfehérvári Koronás Parkot