- BUDAPEST
- BUDAPEST REGION
- ANDERE STÄDTE
-
Messze még az ingatlanpiaci szárnyalás
Még messze van a kilábalástól a magyar ingatlan piac, ugyanakkor a remény jelei talán mutatkoznak. De ingatlanpiaci gyors élénkülés nem várható a szigorítások miatt. Jelentős ingatlan-beruházásra és ingatlan-fejlesztésre 2009 végéig, 2010 év elejéig nem lehet számítani.
Remény van arra, hogy az ingatlanpiac megnyugodjon az Ecostat IngatlanBarométer indexének alakulása szerint, az ingatlanpiaci változások mértékét és irányát jelző mutatószám ugyanis 2009 harmadik negyedévében 1,54 százalékponttal, 35,4 százalékra növekedett. Az egy év óta folyamatosan csökkenő ingatlanbarométer értéke, ha nem is jelentős mértékben, de már növekszik.
A vevőoldali megszigorítások - még a jövő évben is - gátat szabnak a lakás és egyéb ingatlanok jelentős számú vásárlásának, az ingatlanpiac gyors élénkülésének. A kormányzat 2009 októberében újraindította a lakásvásárlási hitelprogramot, mely gyorsíthatja a hazai ingatlanpiac fellendülését. Jóval alacsonyabb lesz az Önkormányzatoknak nyújtott költségvetési támogatás és az egyéb bevételeik is csökkennek. Mindezek alapján jelentős fogyasztásra, ezen belül is jelentős ingatlan-beruházásra és ingatlan-fejlesztésre 2009 végéig, 2010. év elejéig nem lehet számítani.

Quelle: Portfolio.hu
- Jelentősen csökkent a készházgyártás
- Jóváhagyta az Apollo gumiabroncsgyárához nyújtandó támogatást az Európai Bizottság
- Elkelt a Green House
- Új tulajdonosa van a Párisi Udvarnak
- Optimista hangulatot mért az RICS
- Kezdődik a Lánchíd utca és környékének felújítása
- Mi legyen az ingatlanpiaccal a következő 4 évben?
- Átadták a dán Lego új gyárát Nyíregyházán
- Kész az Eiffel Palace
- Építés helyett korszerűsítési hullám az irodapiacon