- BUDAPEST
- BUDAPEST REGION
- ANDERE STÄDTE
-
Öt dolog, amire kegyetlenül kellene figyelned!
Elaine Scoggins, amerikai független pénzügyi tanácsadó a MarketWatch-on frissen megjelent blogbejegyzésében öt olyan pontot sorol fel, amelyről valaki felismerhet egy árazási buborékot. Tanulságos.
"Nemrég volt alkalmam egy hetet tölteni Floridában, ahol a családommal egészen 2-3 évvel ezelőttig éltem. Ahová néztünk, mindenütt eladó ingatlanokat láttunk, az eladók pedig versengtek azért, hogy felkeltsék a vevők érdeklődését. A 'sürgősen eladó' és a minden ajánlatot megfontolunk feliratok bizony nem voltak ritkák" - írja Elaine Scoggins amerikai független pénzügyi tanácsadó, a MarketWatch-on frissen megjelent blogbejegyzésében.
A szakértőnek férjével együtt minderről rögtön az jutott eszébe, hogy mekkora óriási húzás is volt 2006-ban (az amerikai ingatlanpiaci áremelkedés utolsó napjaiban) eladniuk az itteni házukat és gyorsan össze is szedett az utókornak öt olyan ismertetőjelet, amelyről felismerhetünk egy piaci buborékot.
Emlékeztetőül: az átlagos otthon ára Floridában a Case-Schiller index szerint 40%-ot zuhant 2006 júliusa és 2009 júniusa között.
1. Kezdem elhinni, hogy a piaci guruk tévedhetetlenek: Néhány éve az ingatlanpiaci guruk két fő érvet hoztak fel a floridai ingatlanárak száguldásának igazolására. A baby boomer generáció északon élő, idősödő tagjainak vásárlásait, ezek ugyanis nyugdíjas éveiket igyekeznek a napsütéses államban eltölteni. A másikérv az volt, hogy a vagyonos európaiak a gyenge dollár miatt valósággal rohannak ide házakat vásárolni. Az érvek logikusak voltak, a baj csak az volt, hogy mindenki elhitte őket, így végül az erre spekulálók hada hajtotta fel maga előtt az árakat, nem is a két (amúgy helytálló) tényező.
2. Egyre inkább képes vagyok olyan dolgokra, amikre korábban esküdöztem, hogy sosem teszem: "Csaknem 30 éve adok el ingatlanokat és még sosem láttam ilyen sok embert, aki bármit megtett volna azért, hogy legyen egy háza" - mondta a buborék utolsó hónapjaiban a szerzőnek egyik ingatlanügynök barátja, mire ő visszakérdezett: Pontosan mire gondolsz? "Az első találkozásunkkor felsorolnak egy rakás kikötést, hogy ők milyen feltételeket nem fogadnának el egy otthon vásárlásakor. Ezek után beleszeretnek egy házba és sorra feladják az összest: óriási távolságokat hajlandók naponta ingázni, rémisztő összegeket hajlandók felvenni hitelbe, egész életük alatt összeszedett megtakarításukat feláldozzák, és belemennek a számukra leghátrányosabb jelzálog feltételekbe is" - hangzott a válasz.
3. A furcsa viselkedést egyre inkább normálisnak, sőt mi több, okosnak tartom: a lakáspiaci buborék tetőfokán az emberek képesek voltak éjszakákon keresztül egy járdán aludni, csak azért, hogy elsőként válogathassanak egy olyan projekt lakásai közül, ami még fel sem épült. És ami a legrosszabb: sokan nemcsak normálisnak, hanem még ravasznak, okosnak is tartották ezt a viselkedést.
4. Érzelmileg hat rám, felidegesít, ha valaki nem ért egyet velem: "Pénzügyi tanácsadóként kivételesen jó helyzetben voltam ahhoz, hogy a legfurcsább emberi viselkedésformákat, a buborékmániát tapasztaljam. Egyszer egy 60 év körüli nő sírva jött be az irodámba, amiért nem rajongtam azért, hogy egész élete alatt felhalmozott megtakarításából egy floridai házat akar venni. Azt gondolta ez a gyors meggazdagodás útja. Minél jobban próbáltam lebeszélni, annál jobban bömbölt, majd végül hirtelen abbahagyta, megsértődött és elrohant. Soha többé nem láttam."- írja Scoggins.
A szakértőnek szintén sértődötten rohant ki egy olyan ügyfél az irodájából, aki a buborék csúcsán olyan klienseknek akart kölcsönt nyújtani házvásárláshoz, akik még a bankoktól sem kaptak (pedig ilyen aztán tényleg kevés volt).
"A férjem egyik barátja folyamatosan azzal zaklatott bennünket, hogy vegyünk egy tengerparti házat, mielőtt még olyan drágává válnak, hogy többé sosem engedhetjük meg magunknak. Mikor kifejtettük neki, hogy szerintünk az ingatlanpiaci buborék hamarosan kidurran, úgy megsértődött, hogy sosem beszélt velünk többet, és amikor találkoztunk, még a fejét is elfordította" - írja a Scoggins.
5. Úgy érzem, a jó idők sosem érnek véget: A "Mániák, Pánikok, és Összeomlások: A pénzügyi krízisek történelme" című klasszikus könyv szerint a múltbéli buborékok mind akkor alakultak ki, amikor jó idők jártak a gazdaságra, a kamatlábak alacsonyak voltak, a hitel könnyen és nagy mennyiségben elérhető volt, a piaci szereplők optimizmusa pedig az egekig ért. Ez alapján Scoggins ilyen időkben természetesen együtt örül a többiekkel, de mindig megpróbálja emlékeztetni magát arra, hogy a környezet egy következő buborék melegágya lehet.

Quelle: Portfolio.hu
- Most vegyél lakást? - A szakértők megmondják!
- Mi legyen az ingatlanpiaccal a következő 4 évben?
- Hol csökkentik az iparűzési adó?
- Megkezdte működését az Aegon Lakástakarék Zrt.
- Fontos határidő közeleg a NAV-nál
- Hat magyar cég a Deloitte rangsorába került
- Jelentősen erősödhet a kkv-k bankok közötti mobilitása
- Nagyot nőtt a GDP
- A járműipar segítette a külkereskedelmi többletet
- Felavatták az Egis 4,6 milliárd forintos beruházását