Panaszkodnak a fogyasztói csoportokra, s kuponosokra

Sok panasz érkezik a fogyasztói csoportokra, amelyek szervezését tiltja ugyan a törvény, de a szervezők azzal érvelnek, hogy nem újakat hoznak létre, hanem a régiekbe léptetnek be új tagokat, így újabb jogszabályi rendezés nélkül nem oldódik meg ez a probléma - mondta Baranovszky György, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége ügyvezető elnöke szerdán.

Hasonlóan sok panasz érkezik a szövetséghez a megosztott üdülési joggal, és a kuponos szolgáltatókkal kapcsolatban is - tette hozzá az ügyvezető elnök.

 

Az EU területére évente átlagosan 1700 veszélyes termék érkezik, az ezek miatti riasztásban, majd kiszűrésükben tavaly Magyarország érte el a legjobb helyezést - mondta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója.

 

A jövőben a vállalati oldalról a fogyasztók életminőségét befolyásoló eszközökre kell fókuszálni a fogyasztóvédelmet - fejtette ki Baranovszky György. Példaként említette, hogy távollevők között telefonon is létrejöhet a szerződés, amelynek a létrejöttét hangfelvételen kell rögzíteni. Tipikusan ilyenek a közüzemi és a távközlési szolgáltatók fogyasztói szerződései. A problémák a hangfelvételekhez való hozzájutáskor jelentkeznek.

 

Pintér István beszélt a fogyasztóbarát emblémáról, amelyet 8 cég kapott meg eddig. Csak hatósági vizsgálat után lehet ehhez hozzájutni, és feltétel az is, hogy a cég ellen egy évig nem indult fogyasztóvédelmi eljárás.


A főigazgató az utazással egybekötött termékértékesítésekkel szembeni panaszokat emelte ki a hozzájuk érkezettek közül. A bolti árhoz képest háromszoros áron adják ilyenkor a termékeket a szervezők.

 

A tájékoztatót követő konferencián több tárca képviselője is előadást tart a fogyasztóvédelem aktuális problémáiról, és szó lesz a békéltető testületek munkájáról is. Ezekhez már nem csak a fogyasztók, hanem a kkv-k is fordulhatnak jogorvoslatért.

Quelle: MTI

Unsere Empfehlungen

KÖVESS MINKET









Lakás kereső