- BUDAPEST
- BUDAPEST REGION
- ANDERE STÄDTE
-
Semmi sem változott Bukarestben
A Bukarest körüli telkek átlagos ára márciusban 353,4 román lej/ négyzetméter körül alakult, ami tulajdonképpen szinte megegyezik a 2008-ben megállapított összegekkel, ugyanakkor az euró árak csökkentek. Másik tendenciaként megfigyelhető, hogy az eladók inkább kisebb területeket kívánnak értékesíteni - írja a Ziarul Financiar.
Euróban kifejezve a telkek átlagos ára Ilfov megyében, vagyis Bukarest környékén 82,6 euró volt márciusban négyzetméterenként , 13,2%-kal alacsonyabb, mint ami a tavalyi év azonos időszakában tetten érhető volt, a Visionwise Consultint legfrissebb elemzése szerint. Az általános trendeknek megfelelően az euróárak csökkentek, míg a román lejben kifejezett összegek nem változtak 2008 márciusához viszonyítva.
A tanulmány, mely a három legnagyobb országos online hirdetési felület 14 ezer ajánlatát vizsgálta, arra az eredményre jutott, hogy a legnagyobb áresésre a külterületi területek esetében került sor, az euróban mért árak itt 15%-kal csökkentek, míg a lejben számítottak 2,2%-kal mentek lejjebb tavaly márciushoz képest. Ugyancsak csökkent az ajánlatok száma mellet az értékesítendő területek nagysága is, 0,9 hektárra a tavalyi átlagos 1,3 hektárról. A belterületi telkek átlagosan 98,4 euró/négyzetméteres áron cseréltek gazdát a múlt hónapban, 10,4%-kal kevesebbért, mint egy évvel ezelőtt, ugyanakkor a lejbe számított értékek 3,1%-kal magasabbak lettek. Az eladásra szánt területek nagysága ezek esetében is csökkent, az értékesítési ajánlatok 43%-ka 1000 négyzetméteresnél kisebb területre szólt, míg 2008 márciusában arányuk csupán 30,9%-os volt.

Quelle: Portfolio.hu
- A moldávok lakástrükkel jutnak állampolgársághoz, hogy az Unióba jussanak
- Románia perli a Vegyépszert
- Visszatérhet a növekedés a román építési piacra
- Románia újabb plázával gazdagodik
- Erdélyben épít gyárat a Bosch
- Indul a dél-erdélyi sztráda építése
- Szuper befektetés: féláron vásárolhatunk erdélyi ingatlanokat
- További két új román aranybánya nyílik, kiderült pár részlet
- Új pénz, a Sic lesz Hargita megyében a Lei helyett
- Nem akar beindulni a román lakáspiac