Ha11er

1096 Budapest, Haller utca 11.



Lakások száma
247 Lakás
Szabad lakások száma
247 Lakás
Lakások méretei
42 - 80 m2
Eladási ár
27 - 56 mFt
Négyzetméter ár
0.64 - 0.7 m2
Átadás
2019 December

Lokáció



Elhelyezkedés

A Haller utca Budapest 9. kerületének egyik legfrekventáltabb utcája. Gyalogosan megközelíthetőek kulturális és oktatási intézmények, a Szent István Kórház, a Ferencvárosi Művelődési Központ (FMK), a IX. kerületi önkormányzat több ügyfélszolgálata, a rendőrség és az NAV regionális irodája. A lokáció kitűnően megközelíthető villamossal az M3-as metró Nagyvárad téri megállójától, a Duna felől pedig HÉV-vel, illetve a Keleti-pályaudvar is egy villamosvonalon elérhető.

Tömegközlekedéssel néhány percnyi távolságra található a SOTE, az NKE, a BME és az ELTE. A közeli Népliget és a Duna-part pedig kellemes sportolási és rekreációs lehetőséget nyújt.

általános leírás

A Ha11er három építési ütemben megvalósuló nagyberuházás, amelynek első üteme 2017 őszén indul, és az első lakásátadások 2019 elejére váratók. Az első ütemben 66 különböző lakásalaprajz alapján, 247 db, 30-130 nm közötti, saját teraszos, zöldenergiát hasznosító, ultramodern lakás épül. Kiemelt szerep jut az otthonokban online is nyomon követhető, környezettudatos energiafelhasználásnak, amelyet a legújabb megújuló energiakoncepció alapján terveztek az épületbe. A lakók kényelmét szolgálják a szintenként kialakított tároló helységek, valamint a 425 férőhelyes teremgarázs, ahol a közös kerékpártároló is helyet kap. A közösségi élményt szolgálja továbbá az átriumos belső kert és a napozó terasz is. A lakások mellett az épület aljában kereskedelmi egységek is helyet kapnak: szupermarket és drogéria szolgálja majd a lakók kényelmét.

Fotók / Alaprajzok



KAPCSOLAT

Alfa Haller Kft.
+36.70.335.4222

Ajánlatkérés

Ha11er

ajánlatkérés küldése

Lakás és lakópark ajánló

Kartács Park

Kartács utca

Corner 21

Béke utca 29

Pacific Park

Angyalföldi út 19-23

Pannónia Ház

Pannónia u. 77-79.

Elite Park

Barázda utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső