2 milliárdot ad az állam, ha felújítják műemlékeit

Két pályázati felhívást tett közzé a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) állami tulajdonú ingatlanok és műemlékek helyreállítására.

A Közbeszerzési Értesítőben közzétett egyik – félmilliárd forint értékű – keretszerződés a budai Várban lévő műemléki ingatlanok építési, veszélyelhárítási és felújítási munkáira szól. A másik – másfél milliárd forintos – pályázat keretében pedig különböző állami tulajdonú ingatlanok helyreállítását várja a kiíró, ennek összege 50 százalékkal több is lehet. Mindkét keretszerződést egy évre köti meg az MNV. A részvételi határidő augusztus 24. Az elbírálásnál 70 százalékban a vállalási díjat, 30 százalékban a teljesítési határidőt veszik figyelembe.

Forrás: Világgazdaság online

Lakás és lakópark ajánló

Orgonaliget

József Attila utca 94.

Lelle Resort

Honvéd utca

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

Viza Apartmanház II. ütem

Párkány u. 4-6.

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső