A B&V Group belépett a HuGBC-be

A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (Hungary Green Building Council, HuGBC) örömmel fogadta tagjai sorába a B&V Group-ot. A B&V Group részéről Szijártó Péter vezérigazgató-helyettes írta alá a csatlakozási dokumentumot.

Mint azt Szijártó Péter elmondta: „Cégcsoportunk két okból döntött az egyesülethez való csatlakozás mellett: egyrészről régóta foglalkoztat bennünket a környezetkímélő és megújuló energiák szélesebb körű felhasználásának kérdése. Másrészt ezen elméleti ismereteinknek komoly gyakorlati hasznát vesszük napi munkánk során, mivel a portfoliónk ingatlanjainak üzemeltetésénél a válság hatására a minőségi kritériumok mellett minden eddiginél fontosabb elvárás lett a költséghatékonyság is. Ennek megfelelően a meglévő ingatlanok felújítása során, illetve az újonnan épülő ingatlanoknál is igyekszünk figyelembe venni a környezethatékonyság alapelvét, melynek eredményeképpen jelentős üzemeltetési költségoptimalizálást tudunk elérni megbízóink és így végső soron bérlőink számára is.”
A Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete olyan a környezet iránt elkötelezett építészekből, belsőépítészekből, mérnökökből, kutatókból, gazdasági szakemberekből, az építésgazdaság különböző területein működő cégekből és szervezetekből egyesületi formában alakult non-profit, országos szakmai, társadalmi együttműködés, amely célként tűzte ki maga elé azt, hogy a szükséges piaci, oktatási és jogalkotási feltételek elősegítése révén hozzájáruljon a környezetileg felelős és egyben megtérülő építkezési gyakorlatok elterjedéséhez Magyarországon.


Dr. Reith András alelnök: „Egyesületünk küldetése a környezettudatos építési megoldások és technológiai ismeretek terjesztése, ezáltal a fenntartható fejlődés irányába történő átmenet előmozdítása. Szeretnénk, ha az innovatív, környezetbarát megoldások mind a lakosság, mind a szakmai és tudományos csoportok körében teret nyernének, továbbá az üzleti világból is kívánunk ösztönzést adni a környezettudatosság iránti társadalmi felelősségnek. Egyesületünk tagságon alapul, valamint céljaink elérése érdekében együttműködünk, állami-, felsőoktatási intézményekkel, környezetvédelmi-, szakmai- és más szervezetekkel, az ipari és kereskedelmi kamarákkal is.”


A HuGBC főbb tagjai és támogatói: FUTUREAL, SKANSKA, Elektro-Kamleithner, Mérték Építészeti Stúdió.

Forrás: B&V Group

Lakás és lakópark ajánló

Viza Apartmanház III. ütem

Vizafogó és Révész u.

Cordia Thermal Zugló III. ütem

Fischer István utca 119.

Gömb Ház by Kategora

Gömb utca 21.

Gergely Garden

Gergely utca 75.

Bakony-kert

József Attila utca

Erkel Residences

Erkel utca 18.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső