A KÖVET Egyesület zöld programja fiataloknak

A KÖVET Egyesület fontosnak tartja, hogy a fenntarthatóság a fiatalok mindennapos szemléletévé és gyakorlatává váljon. Ezért indítja útjára a 2012-2013-as tanévben a Greeneration című programját, amelynek keretében abban a nemzedékben szeretné elmélyíteni a környezettudatosság és a fenntarthatóság szemléletét, amely a közeljövőben lép majd a munkaerőpiacra.

2013 tavaszán öt nagy vidéki egyetem karrier expóján vesz részt a Greeneration rendezvénykamion, amely kézzelfoghatóan, testközelből mutatja be, milyen lehet egy irodai környezet, ha azt tudatosan, környezet- és emberbarát módon működtetik. A felsőoktatásban résztvevő hallgatók a helyszínen első kézből tájékozódhatnak olyan környezeti és társadalmi problémákról, mint az energiahatékonyság, a túlfogyasztás, a méltányos kereskedelem és a környezettudatosság egyéb dimenziói. A Greeneration kampány célja, hogy azok a pályakezdő fiatalok, akik még kevés ismerettel rendelkeznek a fenntarthatóság munkahelyi dimenzióiról információhoz jussanak az irodák környezeti terheiről, és ehhez kapcsolódóan a megtakarítási lehetőségekről.

 

A program hangsúlyos része a kommunikáció, amely elsősorban a felsőoktatásban résztvevő generáció körében népszerű virtuális felületeken, az interneten és a közösségi médiában is zajlik majd, és számos interaktív és edukációs elemet tartalmaz.

 

A Greeneration Roadshow állomásai:

Szeged: 2013. március 13.

Győr: 2013. április 9.

Miskolc: 2013. április 10.

Debrecen: 2013. április 24.

Pécs: 2013. április 16.

 

A KÖVET Greeneration programja az Új Széchenyi Terv keretében, a KEOP-6.1.0/B/11-2011-0090 pályázat segítségével valósul meg.

Forrás: IngatlanHírek.hu

Lakás és lakópark ajánló

Rupphegyi Liget

Barackmag utca

Szent Anna Udvar 2. ütem

Mécs László utca

Campus Sétány

Huszár utca 5.

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

Elite Park

Barázda utca

Hunyadi Park

Keményvíz utca 1

KÖVESS MINKET









Lakás kereső