A Terrapark forintban is kínálja irodáit 2010

Forintban is bérelhető irodaterületeket kínál a budaörsi Terrapark. A hazai piacon úttörő kezdeményezéssel az irodapark elsősorban a kis- és középvállalkozásokat célozza. Az irodapark a „tervezhető irodaköltségek” jelmondatra helyezi a hangsúlyt, hiszen ebben az esetben az Euro-Forint árfolyamváltozások nem befolyásolják a fizetendő díjakat.

A koncepció igyekszik az aktuális piaci igényeket maximálisan kielégíteni, így a cégek akár 15 nm-től, akár 12 hónapos szerződéssel, rugalmas kondíciókkal is irodához juthatnak a Terrapark megújuló „D” tömbjében. Az üzemeltető a tervezhetőbb költségek mellett árszinvonal tekintetében is kedvező kondíciókat kialakítva várja új bérlőit. Mindezek mellett további extra szolgáltatásokra (pl.: alkalmanként igénybe vehető tárgyalóhasználat; közös helyiségek takarítása, ellátása) is többletköltségek nélkül jogosultak a forintban fizetők. Az ilyen kisebb területeket használó bérlőknél a közlekedő folyosókat, teakonyhákat, mosdókat, alkalmanként bérelhető tárgyalót a bérbeadó üzemeltető csapata gondozza.

Az irodapark 2010 első negyedévében arról döntött, hogy a korábban a Pannon által használt irodaépületeit az aktuális vállalkozói igények szerint kis méretű (15nm-től) irodákra osztja fel, és a jelenlegi piaci igényeknek megfelelően kínálja bérbe adásra.

„Folyamatosan figyeljük a piaci igényeket, ezekre reagálva igyekszünk szolgáltatásaink árszínvonalát, minőségét alakítani” – fogalmaz Jürgen Blum, a Terrapark ügyvezető igazgatója. – „Tisztán látható, hogy a gazdasági nehézségek hatására több vállalat is racionalizálja kiadásait, akár a bérbe vett irodaterület csökkentésének árán is. Legújabb koncepciónk éppen ebben kíván a cégek segítségére lenni, hiszen újszerű épületeinkben kifejezetten kis területet pontosan tervezhető költségek mellett vehetnek igénybe március közepétől” – fűzi hozzá a budaörsi irodapark első embere.

Forrás: Terrapark

Lakás és lakópark ajánló

Viza Apartmanház III. ütem

Vizafogó és Révész u.

Boróka Park

Vályogvető utca

Tópark

Sasbérc út 1.

Benczur 11

Benczúr utca 11

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső