
- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
-
A fenntartható épületek többet érnek?
Mark Creamer, a CBRE európai értékbecslési és tanácsadási vezetője a jelentés kapcsán elmondta: „A fenntarthatóság és annak hangsúlyozása az ingatlanszektor fontos és természetes fejlődésének része. Szerepünk az, hogy az eszközök értékbecslésében hitelt érdemlően felmérjük a fenntarthatóság érdekében bevezetett újítások közvetlen hatásait – ez fontos mind a befektetők, mind az értékbecslők számára. A tényeken és bizonyítékokon alapuló megközelítés jelentősége egyértelmű – ezért alkottuk meg a Fenntarthatósági Jegyzéket, aminek bevezetése olyan viszonyítási alapul szolgál, amelyből a jövőbeni adatok megállapíthatóak.”
A „Fenntartható épületek értékbecslése” c. elemzés elfogadja azt, hogy a fenntarthatóság érdekében bevezetett újítások gazdasági hasznot hoznak, gyakran a lecsökkent üzemeltetési költségeken (pl. kisebb energiafogyasztás) keresztül. A fenntarthatóság másik kiemelkedő hozadéka a szóban forgó épületek jelentősebb piacképessége, főleg az állami szektorban vagy a túlkínálat által jellemzett piacokon. Mindeddig, közvetlen bizonyítékok hiányában, a CBRE nem vezette be értékelési módszertanába a fenntarthatósági tényezőket és nem várja, hogy rövidtávon az épületek fenntarthatósági értékelése automatikusan megváltoztatja az ingatlanok értékét: mindennek bizonyítékokra kell épülnie. A rendszer megalapozására hozta létre a CBRE a Fenntarthatósági Jegyzéket, amit az ingatlan-értékbecslés mától fogva tartalmazni fog, és ami nagyjából 15 ezer, 100 milliárd font értékű európai kereskedelmi ingatlant érint.
Graham MacMillan, a CBRE magyarországi értékbecslési vezetője hozzátette: „A „zöld” épületek észrevehetően piacképesebbek a bérlők számára, hiszen ők nagyra értékelik az alacsonyabb üzemeltetési költségeket, ám még nem teljesen tisztázott, hogy ezek az előnyök hogyan járulnak hozzá a tőkeértékhez. A piacon mindenesetre elvárás, hogy az új, első osztályú épületek „zöld” jellemzőkkel is rendelkezzenek, bár arra még nincs bizonyíték, hogy ezzel bármi felár elérhető. A jelen piaci helyzetben a hagyományos jellemzők: a lokáció és a minőség maradnak a legfontosabbak - ám egy épület jó fundamentumokkal, fenntarthatósági jellemzőkkel kiegészülve kifejezetten jól eladható lehet. A jövőben viszont, ahogyan a piac fejlődik, és a kapcsolat egy eszköz fenntarthatósági jellemzői és értéke között számokban is jobban tetten érhető lesz, a befektetők és fejlesztők képesek lesznek előnyben részesíteni azt, ami a környezetet és saját érdeküket egyaránt szolgálja.”
- Nyíltpiaci tender során lett új tulajdonosa a StefániaParknak
- Madarak és fák napja
- Terjeszkedik a Váci úton a környezettudatos szemléletmód
- Környezettudatos irodaház épült a Volga szálló helyére
- Ezek a legzöldebb irodaházak Magyarországon
- Éjszaka az irodaházban
- Bokréta került az Eiffel Palace tetejére
- A „zöld” épületek felé fordul az RE project development
- Okos zármegoldás a Green House-ban
- Már 8 százalék felett a zöld irodaterületek aránya
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?