A rezsicsökkentés és a tájékoztatás is kibővül

A rezsicsökkentés kiteljesítését, az azzal kapcsolatos tájékoztatás kibővítését, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer további erősítését nevezte meg célként a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő javaslat általános vitájának kezdetén az indítványt benyújtóként ismertető Németh Szilárd (Fidesz) kedden a parlamentben.

Elmondta: a villamosenergia-fogyasztó definícióját kiterjesztik a közös használatú helyiségekre is. A lakószövetkezeti elnököknek és a társasházkezelőknek kötelező lesz tájékoztatást adni arról, hogy a lakók a rezsicsökkentéssel mennyit spóroltak azokban a helyiségekben, amelyek fogyasztását, illetve közös költségeit együtt fizetik.

 

Az önkormányzati bérlakások esetében a jövő évtől kötelező lesz továbbszámlázni a rezsicsökkentést a bérlőknek – folytatta Németh Szilárd. Hozzátette: a rezsicsökkentés alapjának a lakossági végszámlát kell tekinteni, és abból kell a szabályok által meghatározott százalékot levonni.

 

A jövőben azoknak a szolgáltatóknak, amelyek több megyét lefednek, megyénként kell alkalmazniuk fogyasztóvédelmi referenseket, akiknek a képzéséről is gondoskodniuk kell.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Péterhegyi lakópark

Péterhegyi út 77.

Pannónia Ház

Pannónia u. 77-79.

Tópark

Sasbérc út 1.

Orgonaliget

József Attila utca 94.

Waterfront City

Óbuda_Óváros

KÖVESS MINKET









Lakás kereső