Alapterület után is kivethető az ingatlanadó a forgalmi érték mellett

A forgalmi érték mellett továbbra is adóztathatják az önkormányzatok az ingatlanokat alapterület alapján, a törvényben meghatározott maximumokat az önkormányzatoknak nem kötelező kihasználniuk - erre tett javaslatot a jövő évi adótörvény-javaslat módosításaként hat kormánypárti képviselő - a módosítás az Országgyűlés honlapján jelent meg az MTI tudósítása szerint.

A hat képviselő: Habis László (KDNP), valamint a fideszes Kósa Lajos, Borkai Zsolt, Cser-Palkovics András, Szalay Fernc és Láng Zsolt. A helyi adótörvény úgy változik, hogy az ingatlan forgalmi értéke alatt az illetéktörvény alapján megállapított forgalmi értéket kell alapul venni, és ennek 3 százaléka az adó maximuma. A hasznos alapterület alapján jövőre épületnél 1.658 forint, míg teleknél 301 forint a négyzetméterenkénti éves adó felső határa. A képviselők arra hivatkoznak javaslatuk indoklásában, hogy mivel az önkormányzatok a helyi viszonyoknak megfelelően vethetik ki az adót, nem szükséges a felső adómértéket alkalmazni. Az épület funkciója szerint is változhat az adó, így más lehet a lakásra, mint például a garázsra vagy az üzletre. A javaslat szerint az egy helyrajzi számon lévő épületek hasznos alapterületét összesíteni kell.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Bakony-kert

József Attila utca

In Budapest

Rottenbiller utca 17.

Panoráma Lakópark Velence

Panoráma út 39.

Green Court Residences

Taksony utca 9.

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

Westfalia

Lőportár utca 1.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső