Árverezés a Tesconál

Elárverezi használt eszközeit a Tesco, az összesen 139 tétel értéke kikiáltási áron mintegy 35 ezer euró.

Az árverést lebonyolító Intergavel Aukciószervező Kft. csütörtöki közleménye szerint az internetes árverés május 10-én lesz. Eddig már öt hasonló, nagy sikerű aukciót tartottak, amelyeken a vevők olyan berendezésekhez juthattak, amelyekből használtan kevés van a piacon, az újra pedig gyakran nincs pénze egy-egy kisebb vállalkozásnak - idézi a közlemény Mozga Lászlót, a projekt vezetőjét.

 

Az aukciós listán többek között habtálcás csomagoló, szeletelőgép, monitorok, ipari vasalók, varrógép, sütőipari gépek és eszközök, kemencék, hűtő- és melegen tartó pult, számos mosogató, irodakonténer és több bálázógép is szerepel. Az árverésen május 10-én, kizárólag online formában lehet licitálni - olvasható a közleményben.

 

Az elárverezendő tárgyak fényképes leírása már most megtalálható az Intergavel Aukciószervező Kft. honlapján. Emellett a tárgyakat személyesen is meg lehet nézni az áruházlánc győri és budapesti eszközraktárában május 8-án, 10 és 14 óra között, illetve május 8. és 9. között az egyes Tesco áruházakban.

 

Az árverést más közép-kelet-európai országokban is kihirdették, így a honlapon külföldről is lehet licitálni a tárgyakra. Mozga László a közleményben hangsúlyozta: a Tesco számára fontos ökológiai kérdés, hogy a csereérett, ám funkcionálisan teljes értékű berendezések ne hulladékként végezzék.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Somfa Liget

Makk utca 3.

Csillaghegy Residence

Szent István utca 85.

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

Petneház Társasház

Petneházy utca

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

Unipark Buda

Bartók Béla út

KÖVESS MINKET









Lakás kereső