Átadták a Prielle Corner Irodaházat

2005. december 19-én átadták a lágymányosi övezetben lévő Prielle Corner irodaházat. A bruttó tízezer négyzetméteres irodakomplexum építését 2004 decemberében kezdték, a beruházás költsége mintegy két milliárd forint volt.

2005. december 19-én átadták a lágymányosi övezetben lévő Prielle Corner irodaházat. A bruttó tízezer négyzetméteres irodakomplexum építését 2004 decemberében kezdték, a beruházás költsége mintegy két milliárd forint volt. Az épületben az összesen öt és fél ezer négyzeméternyi iroda mellett egy étterem kap még helyet. Az irodaház beruházója is a BHG Rt., a tervező az Építész Stúdió Kft, vezető bérbeadó ügynöksége a Contactual PROPERTY. Maga az "A" kategóriás épület - ahogyan az egyik korábbi hirdetésben szerepelt - "Budapest legdinamikusabban fejlődő innovációs és egyetemi központjának szomszédságában, a Lágymányosi híd budai hídfőjének közelében fekszik". A szomszédok közé tartozik a T-Mobile régi és épülőben lévő új irodaháza, velük szemben, úgyszintén decemberre készül el, az IP West irodaközpont első üteme, közel van a Porsche Buda Autószalon és Szerviz, s átellenben az InfoPark, miközben nagy léptékű fejlesztések folynak Lágymányos környező részein. Az irodákat már száz százalékban kiadták, az EvoSoft és az Eurest rendezkedik be majd be a Prielle Kornélia és a Kaposvár utca sarkán található épületben. Az épület egyik jellegzetessége az L-alakú beugró: a homlokzatot a szabályozási terv előírása miatt kellett hátrébb húzni". A vásárlásnál szempont volt a jó helyszín a panoráma miatt is, látni a Budai hegyeket, illetve a lágymányosi Duna-partot. Tömegközlekedéssel választható több autóbusz - számoltak azzal is, hogy 2008-ig a Szerémi útig hosszabbítják meg az 1-es villamos vonalát -, gépkocsival a Fehérvári, illetőleg a Budafoki út. A szolgáltatások közt van a 116 parkolóhely a háromszintes mélygarázsban. Az épület hatodik szintjén exkluzív zöldtetőre nyíló irodákat alakítottak ki, nyílik kávézó/büfé, a 24 órás recepció/őrszolgálat pedig alapkövetelménynek mondható a piacon. Nyitható ablakok és árnyékoló rendszer, beléptető és zártláncú kamerahálózat, természetesen légkondicionáló, valamint antisztatikus szőnyegpadló teszi kényelmesebbé a munkaviszonyokat. Az átadáson részt vett Molnár Gyula XI. kerületi polgármester is, aki elmondta: a lágymányosi rozsdaövezet kiemelt szerepet kapott a kerület fejlesztési tervében, a jövőben az infrastruktúrális fejlesztésekkel párhuzamosan még több irodaház épül majd.
Forrás: Tőzsdefórum.hu

Lakás és lakópark ajánló

Miller Residence

Miller János utca

Hunyadi Park

Keményvíz utca 1

Campus Sétány

Huszár utca 5.

Admirál Házak

Lóczy utca 44.

Julianus ház

Julianus barát utca 20.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső