Átadták a SYMA Kongresszusi Központ első ütemét

A „C” csarnok átépítésével saját erőforrásból valósult meg a SYMA Kongresszusi Központ fejlesztésének első szakasza, amely immár nem csak a tervező asztalon létezik. Az új létesítmény 2011. május 4-i átadásával egyben az Európai Uniós elnökség egyik rangos helyszínévé is vált a SYMA.

„A SYMA vezetése régóta tervezi, hogy kiállítások, rendezvények, koncertek mellett – megfelelve a világvárosi lét kihívásainak – méltó környezetet teremtsen nagyobb nemzetközi kongresszusok és konferenciák számára is. A C csarnok átépítésével saját erőforrásból indult el a Syma Kongresszusi Központ fejlesztése, mely az elmúlt napokban fejeződött be új lehetőségeket nyitva arra, hogy nemzetközi színvonalú, akár 2000 fős kongresszus helyszínévé váljunk” – mondta el ünnepi megnyitó beszédében dr. Tóth Gábor, a SYMA ügyvezető igazgatója.

Az ügyvezető a helyszíni bejáráson rámutatott: a központ a világ legmodernebb és legjobb mobil hangszigetelő falai, valamint álmennyezete segítségével négy darab 300-500 fős szekcióteremmé alakítható át. Ugyanakkor egyidejűleg rendelkezésre áll – a nemzetközi kongresszusokhoz elengedhetetlen – 8.000 m2-es kiállítási terület is az „A” csarnokban, továbbá az akár 2300 fős ültetett ebédek vagy vacsorák befogadására alkalmas „B” csarnok.

„Visszaemlékezve a sokunkban szép emléket ébresztő BS-re, annak hatalmas hátránya volt, hogy több napot is igénybe vett, amíg az egyik sportrendezvény után egy másik esemény berendezését összeállították. A Syma Rendezvényközpont összességében – létszámigénytől függően – egy időben képes akár 17 szekcióteremmé átalakulni. A konferenciaközpont csarnokai színházi elrendezésben egyszerre változhatnak egy 5.500, egy 3.200 és egy 1.500 fős konferenciateremmé oly módon, hogy akár egy nappal korábban ott még koncert, vagy egyéb rendezvény volt. A központ természetesen a konferenciák lebonyolításhoz kapcsolódó minden egyéb szolgáltatást képes nyújtani az audio- és vizuális technikától a catering-ig. Ahogy láthatják, könnyedén variálható, modern technológiával felszerelt, véleményem szerint professzionális komplexum jött létre. A professzionalizmus alatt értem a magas szintű szaktudást is, amelyet többek között Köves Tamás személye szavatol, aki 20 évig volt a régi Budapesti Kongresszusi Központ igazgatója” – méltatta a saját erőforrásból elkészült kongresszusi központot és a megvalósításban részt vevő munkatársakat megnyitójában dr. Tóth Gábor.

A fejlesztés jogosságát a piac máris visszaigazolta: májusban két nagy világkongresszussal kezdi meg működését a központ. Magyarország soros EU-elnöksége kapcsán 27 ország  egészségügyi miniszterei tanácskozásának ad helyet a ház, majd néhány héttel később szintén az egész házat betöltő bankár világtalálkozóra kerül itt sor.

„Mostantól a magyar főváros is rendelkezik egy olyan központtal, amely nemzetközi elvárásoknak megfelelő, színvonalas kongresszusi körülményeket biztosít. A város centrumától néhány percre lévő épületegyüttes kiválóan megközelíthető tömegközlekedéssel is, de mellette 800 férőhelyes ingyenes parkolóhely található. Szántó Andrással együtt hiszünk abban, hogy erre a beruházásra mind szakmai, mind turisztikai, de imázs szempontból is igen nagy szüksége volt Budapestnek és az országnak” – zárta a kongresszusi központ avató beszédét a SYMA új ügyvezetője.

Forrás: OGH Hírügynökség

Lakás és lakópark ajánló

In Budapest

Rottenbiller utca 17.

Dunaliget lakópark

Jégmadár utca 2.

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

Panoráma Lakópark Velence

Panoráma út 39.

Pápay Park

Pápay István u. 5.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső