
- BUDAPEST
- BUDAPEST REGION
- OTHER CITIES
-
Bécsben is összeköltözik az Erste
A jelek szerint nem áll távol az Erste Banktól az, hogy teljes központi személyzetét egyetlen irodaházba, méghozzá toronyépületbe, de legalábbis magasházba költöztesse.
Budapesten az Árpád híd pesti lábánál lévő Europa Tower lett a társaság új otthona, Bécsben pedig a Südbahnhof melletti, közel 200 ezer négyzetméteres új komplexum.
Az lesz az osztrák főváros egyik legnagyobb irodaház-építési projektje. A 2010-ben kezdődő beruházás összértéke eléri a 400 millió eurót, a beruházó a bank ingatlanos leányvállalata, az Immorent.
Az erről szóló szerződést még július elején írta alá Martin Huber, az Osztrák Államvasutak (ÖBB) vezérigazgatója, Peter Tichatschek, az Immorent AG igazgatóságának elnöke, Gerald Antonitsch, az Immorent igazgatója, valamint Michaela Stein-acker, az ÖBB Ingatlankezelő Rt. ügyvezető igazgatója.
Az ÖBB és az Immorent között megkötött szerződés hosszas tárgyalások eredményeként jött létre. Az Erste Bankot további beruházók és cégek is követik, erről már meg is kezdődtek a tárgyalások mondta Michaela Steinacker. Az első 37 000 négyzetméteres terület megtervezése már zajlik, a nyertes pályaműre vonatkozó döntés 2008 első negyedévében várható.
Bécsben várhatóan 2013-ig elkészül az ÖBB új főpályaudvara, a Hauptbahnhof, azon a területen, ahol ma a déli és a keleti pályaudvar áll. A két pályaudvar összevonásával hatalmas terület szabadul fel, amelyen az ÖBB Ingatlankezelő Rt. számára lehetőség nyílik a nagyszabású ingatlanfejlesztési és -hasznosítási projekt kivitelezéséhez. Béccsel együttműködésben az ÖBB 59 hektáros ingatlanfejlesztést hajt végre a nemzetközi pályaudvar körül, amely mindössze 2,5 kilométerre fekszik a Stefans Dom székesegyháztól.
Új kerület alakul ki a Gürtel, az Arsenalstraße, a Gudrunstraße és a Sonnwendgasse által határolt területen, ahol mintegy 550 ezer négyzetméter alapterületű irodaépület és 5500 új lakás épül majd.
Az új negyedet óvoda, két iskola és egy park teszi még kellemesebbé. A terület meglévő infra-
struktúráját a közvetlenül a főpályaudvar mellett elhelyezkedő, 20 ezer négyzetméteres BahnhofCity bevásárlóközpont egészíti ki.
Source: Világgazdaság online
- Új tulajdonosnál a Vision Towers North
- Sió Pláza: lufi - vadászat, látványos üzletnyitások, nyitási akciók
- Osztrák bankok kelet-európai érdekeltségeit minősítette le a Moody's
- Átalakulhat a válság után az ingatlanfejlesztés
- 500 millió eurót bukott az Erste Bank a végtörlesztés és a különadó miatt
- Az Erste Bank a BSR Centert választotta
- Bérirodaház a Szentendrei úton