- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
Budapest lekörözi a többi CEE fővárost
A Budapesti irodapiac volt az első a csatlakozó államok piacai közül, amelyik képes volt a csatlakozással járó előnyöket kiaknázni. Ennek köszönhető a régióban tapasztalt jó növekedési ráta.
-A piac jobban profitált az EU csatlakozásból, mint Prága vagy Varsó
-A nemzetközi befektetők fókuszában az iroda, kiskereskedelmi és logisztikai projektek állnak
-A jó helyen fekvő, minőségi kivitelezésű ingatlanok ára tovább nő
A Budapesti irodapiac volt az első a csatlakozó államok piacai közül, amelyik képes volt a csatlakozással járó előnyöket kiaknázni. Ennek köszönhető a régióban tapasztalt jó növekedési ráta. ?A csatlakozást megelőzően Budapesten komoly problémák jelentkeztek, és a város nem tudott lépést tartani sem Varsóval, sem Prágával?, mondta Andrea Rosinger, a CPB CEE csoportjának vezetője. ?De ez a helyzet mára teljesen megváltozott. Minden jelentős adatot számba véve, úgymint az üresedési ráta alakulását, a bérbeadások mennyiségét, a kiemelt és az átlag bérleti díjakat, Budapest egyértelműen lekőrözte CEE riválisait és merőben javított pozícióján: ingatlanpiaci szempontból is vonzóvá vált.?
Ennek a ténynek köszönhetően Budapest lett az első olyan CEE főváros, ahol a CPB leányvállalatot alapított 2004-ben. ?A Budapesti a legnagyobb és legsikeresebb leányvállalatunk, és nagyon bizakodóak vagyunk a jövőjét tekintve?, mondta Rosinger. A CPB minden Közép-Európai nagyobb fővárosra kiterjedő hálózata (Pozsony, Budapest, Prága, Bécs és Varsó) óriási segítség mind azoknak a befektetőknek, akik nem csak egy részpiacon, hanem Közép-Európa szerte növelik piaci részesedésüket. ?Mint a régió specialistája, mivel nemcsak központi irodánk, hanem további irodáink is megtalálhatóak a régió fontosabb nagyvárosainak piacán, tökéletes szolgáltatást tudunk nyújtani mindazon üzleti partnereinknek, akik országok szerte is ugyanazzal a partnerrel szeretnének együtt dolgozni?, mondta Rosinger.
A fejlődés a magyar fővárost a nemzetközi befektetők kedvelt színterévé tette; többen is áthelyezték székhelyüket Budapestre más Közép-Európai fővárosokból. A befektetők számára viszont nem csak a Budapesti irodapiac vonzó; a kiskereskedelmi és a csekély méretű, viszont annál jelentősebb ipari és logisztikai ingatlanpiacot is nagyban felkarolták a nemzetközi ingatlanpiaci résztvevők. ?A befektetőket a piac szinte minden szegmense nagyon érdekli?, hangsúlyozta Rosinger. ?Mivel a piaci kockázat és a jogi és bürokratikus ügyintézési akadályok sokkal elenyészőbbek, mint 4 évvel ezelőtt, a Budapestre kívánkozó hosszú távú befektetők száma jelentősen megnövekedett?.
Mindezek szinte hihetetlen áremelkedésekhez vezettek, úgymint a hozamszintek csökkenése 7.0 - 7.5%-ra, némely esetekben pedig 6,5-6,75 százalékra. ?Ugyanakkor a hozamszint eltérése a Nugat-Európai fővárosokkal összehasonlítva erősen lecsökkent. Bécshez viszonyítva például ez a különbség 0,85?1,1%, tehát Budapest még további potenciállal rendelkezik. ?Mivel a jogi kockázat nem nagyobb, mint bárhol az Európai Unión belül, a magyarországi növekedési ráták sokkal jobban fűtik a piacot, mint bárhol másutt az EU tagországain belül. A bérleti díjak nagyon méltányosak, így nincs semmi ok arra, hogy a Közép-Európai hozamszintek miért is ne maradhatnának az EU átlag felett?, monda Rosinger. ?A hozamszintek eltérése az elkövetkezendő 18 hónapban akár nullára is csökkenhet?.
Ugyanakkor Rosinger szerint nem várható, hogy a budapesti piac egységesen fejlődjön tovább. Szerinte a befektetők a jó helyszíneken megtalálható, modern ingatlanokra fognak koncentrálni. ?A budapesti ingatlanpiaci minőségének átlaga igazán jó, könnyen versenyezhet a Nyugat-Európai fővárosokéval?, mondta Rosinger. ?Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy ha egy fejlesztő egy limitált minőségű ingatlant készít el, vagy nem a legoptimálisabb helyen, akkor nehéz lesz befektetőt találnia, vagy legalábbis el kell fogadnia, hogy a vételi ár igencsak a piaci átlagár alatt lesz.?
További információk:
Mag. Andrea Rosinger, Associate Director
CPB Immobilientreuhand
T: +43/1/5127690-0
a.rosinger@cpb.co.at
Forrás: www.irodahaz.info
Kapcsolódó hírek
- BaSys Multimédia a West Gate Business Parkban
- Sikeres évkezdés a CPB Hungária Kft.-nél
- Európai toronyba költözik az Erste Bank
- Erste Tower: május végén átadás
- Erős budapesti irodapiac
- CPB: a budapesti irodapiac lekörözte riválisait
- Irodapiac: jelentős fejlesztések, változatlan kihasználtság
- Dinamikusan fejlődő 9. kerület: Külső- Mester utca ünnepélyes átadása
- Central Business Center- az ismert irodaház új életre kel
- Haller Gardens: Újabb vonzó irodafejlesztés Budapesten
Előző hír:
Erős budapesti irodapiac
Erős budapesti irodapiac
Következő hír:
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?