Duplájára nő a beköltözhető irodaterület a fővárosban

Aki az év végéig tervez modern bérirodába költözni, több mint 400 ezer négyzetméternyi kínálatból választhat – biztatja a bérlőket a CB Richard Ellis nemzetközi ingatlan-tanácsadó legújabb irodapiaci elemzése. A választható területek fele ráadásul tökéletesen új, hiszen a következő hat hónapban kerül majd átadásra.

Fél évvel ezelőtt 220 ezer négyzetméter iroda állt üresen, ma körülbelül 205 ezer; de míg az első félévben alig 40 ezer négyzetméter fejlesztést adtak át, az év második felére ennek ötszöröse várható. Míg a kínálati oldal csendes volt az első félévben, a kereslet rekordot hozott az elmúlt évek hasonló időszakait vizsgálva. „A bérlői oldal aktivitását látva hasonlóan erős második félév várható, így összességében a bruttó kereslet 2007-ben meg is haladhatja a tavalyi év negyedmillió négyzetméteres rekordját.” – vetíti előre Konthur Adrienne, a CB Richard Ellis magyarországi ügyvezetője. A kereslet a dinamikus növekedés ellenére sem tarthat lépést a kínálat robbanásával a második félévben, így a kihasználatlanság növekedése várható. Szerencsére az elmúlt félév folytán a kihasználatlanság folyamatosan csökkent, leginkább a hagyományosan magas üresedési mutatóval bíró Belvárosban. A teljes irodaállomány mintegy harmadát kitevő központi piacon pedig már egyjegyű lett az üresen álló irodák aránya. „Összességében kedvező a kép” – foglalta össze a fővárosi piac helyzetét a CBRE igazgatója –, „a kihasználatlansági mutató történelmi mélységben, 11,6%-on várja a következő félév lendületes kínálatbővülését.”
Forrás: Portfolio.hu

Lakás és lakópark ajánló

Campus Sétány

Huszár utca 5.

Olimpia Sétány

Erkel Ferenc utca 7

Új Bokréta Ház Budaörs

Károly király utca 79-83.

NOVUS Házak Biatorbágy

Ohmüllner Márton sétány

KÖVESS MINKET









Lakás kereső