Elismerés a CET-nek az első nemzetközi mustrán

Kíváncsiság, lelkesedés és nemzetközi példákkal való összehasonlítás jellemezte az Európai Építészpolitikai Fórum résztvevőinek CET-ben tett szerdai látogatását. Az EFAP, az EU-s elnökségek alatt félévenként megrendezett konferencia, az építészetpolitika és építészet témakörében nagy jelentőséggel bír, a magyar elnökség legfontosabb építésügyhöz kapcsolódó szakmai eseménye.

Kattintson a képre, galériánk megtekintéséhez

A konferencia az Európai Unió Tanácsának magyar elnöksége hivatalos programjának része. A CET funkcióit első látásra pontosan felismerő és elismerő vélemények is azt sürgetik, hogy a viták helyett a CET tartalommal való megtöltése és sikeres működése legyen a város számára a legfontosabb, magyar és nemzetközi viszonylatban is.

„Rendkívül kíváncsi vagyok arra, hogyan állja ki ez a kísérlet az idő próbáját, és nagyon szívesen visszatérnék, hogy láthassam, hogyan töltik be ezt a teret az emberek.” Mondta Tiina Valpola, a Finn Nemzeti Építészeti Tanács képviselője. A konferencia résztvevői Budapest emblematikus építészeti beruházásainak megtekintése keretében, szerda délután a Duna-parti CET épületét keresték fel. A bejárás után a résztvevők szakmai és személyes benyomásaikat is megosztották az épületről.

„Amikor először megpillantottam a CET-et, sokkal inkább egy szobor, mint egy épület benyomását keltette bennem, és ezzel rögtön le is nyűgözött. A bejárás során láttam, hogy az építtető minőségi anyagokkal dolgoztatott, ami szerintem biztosíték arra, hogy a kész épület sem okoz senkinek csalódást, és sikerül a megfelelő tartalommal megtölteni.” - lelkesedett Lars-Christian Uhlig, az Építészet és Regionális Tervezés bonni Szövetségi Irodájától.

A berlini Szövetségi Közlekedési, Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium képviselőjét, Dr. Brenner Jánost sok szempontból a hamburgi kikötőnegyedre, a HafenCityre emlékeztette a CET, hiszen szerves egységet alkot a rakparttal. Azt is nagyszerűnek találta, hogy megmaradt működőképesen az az egység, amit egykor a sóház, a vásárcsarnok és a közraktárak alkottak.

„Az épületben az fogott meg leginkább, hogy amikor belépünk, nagyon szigorú, párhuzamos vonalvezetés fogad, majdhogynem rigid formákkal, amelyet a régi raktárépületek határoznak meg, ez azonban elvezet az új fémszerkezet kiöblösödő, szabad terébe, valóságos formai robbanással. Itt megállva jó befogadni a rengeteg fényt, és tényleg érezni, milyen ez a város.” - mondta Angela Kovaceva építész, Marosvásárhelyről.

„Nem csak az lepett meg az épületben, hogy milyen ügyesen ötvözték a régi épületek maradványait az új elemekkel, hanem az is, hogy milyen jól egészíti ki a régi raktárak tömör falait a föléjük emelt könnyű fémszerkezet. Az új technológia így még nagyobb hangsúlyt kap, mind szerkezetileg, mind esztékailag.” - fogalmazta meg benyomásait Jorge Bonito Santos, a Portugál Építész Kamara képviseletében.

A vélemények közül a CET aktuális helyzetét és szerepét Rüta Leitanaité, a Litván Építészszövetség kreatívigazgatója foglalta össze a legjobban:

„Számomra a CET legizgalmasabb része a tartalom. Az már most világos, hogy az épület építészeti szempontból, formailag igazi siker, de a nagy kérdés az, hogy sikerül-e olyan tartalommal megtölteni, ami valóban betölti a teret és idehozza az embereket. A CET sikeresen megteremti az egységet környezetével, és ideális helyen van, de akkor fog igazán működni, ha olyan kulturális programokat kínál, amelyek segítségével értéket teremt. Ilyen szempontból szerintem nem is a turistákat kell célközönségként kezelni, hanem elsősorban az itt élőket.”

Forrás: Raygun Kommunikációs Ügynökség

Lakás és lakópark ajánló

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

In Budapest

Rottenbiller utca 17.

Palotás Kert Lakópark

Palotás utca 9.

Royal Homes Lakópark

Borbás Vince sétány

Németvölgyi Residence

Stromfeld Aurél út 29-33.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső