Épületenergetikai és megújuló energia pályázatok önkormányzatoknak

Március elseje óta folyamatosan pályázhatnak az önkormányzatok megújuló energiaforrásokat hasznosító, energiahatékonyságot elősegítő támogatásokra - hívja fel a figyelmet a Körics Euroconsulting pályázati tanácsadó iroda hétfői közleményében.

A cég emlékeztet: az Új Széchenyi Terv Zöldgazdaság-fejlesztési Programjának keretében 140 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből hetvenöt milliárd forint jut épületenergetikai és megújuló energia pályázatokra, elsősorban a legnagyobb fogyasztók, az önkormányzatok és közintézményeik, illetve az általuk fenntartott és működtetett intézmények fejlesztése céljából. A program célja a környezetterhelés és az energiapazarlás csökkentése, az energiahatékonyság javítása, az állami és önkormányzati intézmények fenntartási költségeinek csökkentése, a megújuló energiaforrások felhasználása, az energiaszegénység felszámolása. Mindezek vonzataként a gazdaság élénkülése, új termelő beruházások létrejötte várható, közvetlen és közvetett hatásként pedig új munkahelyek kialakulására is számítani lehet.

A Körics Euroconsulting szerint pozitív, hogy a pályázatok gyorsabb elbírálása mellett, a támogatás intenzitás megemelésével, már alacsony - akár egymillió forinttól kezdődő - támogatási összegtől, akár másfél milliárd forintig lehet pályázati támogatáshoz jutni. Az önkormányzatok pályázhatnak többek között megújuló energiahordozó-felhasználás növelésére, geotermikus alapú hő-, illetve villamosenergia-termelő projektek előkészítésére, fejlesztésére, valamint helyi hő és hűtési igény megújuló energiaforrásokkal történő kielégítésére.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Marina Life

Mura utca 2.

Sun Hill Residence

Naphegy utca 29.

Vörösmarty West

Vörösmarty utca 73.

Rupphegyi Liget

Barackmag utca

Unipark Buda

Bartók Béla út

KÖVESS MINKET









Lakás kereső