Ezermilliárdra nőttek a körbetartozások

Hiába szerepel a kormányprogramban a helyzet javításának célja, szakértők szerint egyre nagyobb a körbetartozás mértéke - írja az InfoRádió. A kormány törvényalkotási programja szerint áprilisban nyújt be törvényjavaslatot a lánctartozások csökkentése érdekében.

"Ezermilliárdos lehet a gazdaságban a körbetartozás mértéke" - mondta Bagyura András, a Coface Hungary kereskedelmi vezetője. A cég már tavaly is jelezte, hogy a körbetartozás felszámolásában nem történt előrelépés. Mostanra pedig tovább romlott a helyzet - jelezte a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, Éliás Ádám, aki szerint egyre több cég panaszkodik emiatt.

Magyarországon a körbetartozás nagyobb része az egyik legfontosabb megrendelőtől, az állami és önkormányzati szektortól indul ki, ezért a megoldás kulcsa az államnál van - írta a Fidesz a kormányprogramban. A dokumentum a legfontosabb lépésnek azt nevezte, hogy a vétlen kisvállalkozásokat ne terhelje áfa olyan munkavégzés után, amelyet nem fizettek ki, uniós pénzeknél 50 százalék legyen az előleg, a fizetési határidő 90-ről 30 napra csökkenjen.

 

Bagyura András szerint ebből a célból nem sok minden valósult meg, az állam most még lassabban fizet, mint korábban. A fordított áfát néhány területen az adócsalás megelőzése miatt vezették be, az EU-s támogatásokat nem igazán tudják igénybe venni a vállalkozások, a fizetési határidő csökkentésére pedig azt mondta, a papír sok mindent elbír.

Sok cégnél nemcsak a fizetőképesség, hanem a fizetőkészség is hiányzik, van, aki a visszatartott pénzt önhitelezésre használja - és ezt büntetlenül meg is teheti. Bagyura András szerint hosszú idő kell a helyzet változásához, a morálnak is változnia kell. A közbeszerzési szabályok változtatása javíthat a helyzeten, de nem oldja meg a problémát.

Az InfoRádió megkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot is a kormány álláspontja miatt, de az illetékes elfoglaltsága miatt nem nyilatkozott. A kormány törvényalkotási programja szerint áprilisban nyújt be törvényjavaslatot a lánctartozások csökkentése érdekében.

Forrás: Inforádió

Lakás és lakópark ajánló

Fagyöngy Lakópark

Valéria utca 13

Palotás Kert Lakópark

Palotás utca 9.

Unipark Buda

Bartók Béla út

Danubio

Vizafogó utca

Foldana Family

Szent László út 47

KÖVESS MINKET









Lakás kereső