FTC: az elnökség elfogadta a megállapodás-tervezetet

A Ferencvárosi Torna Club elnöksége csütörtöki ülésén elfogadta a mellékletekkel kiegészített megállapodás-tervezetet az Üllői úti ingatlan hasznosításáról

Az egyesület vezető testülete döntésével felhatalmazta Ináncsy Miklós elnököt, hogy a Nemzeti Sporthivatal, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Sportfolió Kht. vezetője mellett a klub részéről aláírja a dokumentumot. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az FTC április 28-ra összehívott küldöttgyűlése jóváhagyja a fenti illetékesek által aláírt dokumentumot, akkor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság meghirdetheti a meghívásos közbeszerzési pályázatot. A hat plusz kéthektáros ingatlanra először tavaly novemberben írtak ki nyílt pályázatot, ez azonban eredménytelennek bizonyult, mert a jelentkező TDZ Kft. nem tudta teljesíteni a kiírásban szereplő feltételeket. Ezután újrakezdődtek a tárgyalások a fővárosi klub, a KVI, az NSH és a Sportfolió Kht. részvételével. Ináncsy Miklós klubelnök április 6-án sajtótájékoztatón bejelentette, hogy szóban minden részletben megállapodtak egy zárt pályázat kiírásáról, melyben az egyesület lejjebb adja igényeit, és többek között már nem ragaszkodik egy új stadion felépítéséhez. Akkor jelezte: az írásban megkapott tervezet azonban más feltételeket tartalmazott, melyeket a Ferencváros nem fogadhatott el. Később ezt mellékletekkel egészítették ki. A klub elnöksége csütörtöki ülésén döntött továbbá arról, május 31-ére összehívja a rendes küldöttgyűlést, amelyen sor kerül a tisztségviselők megválasztására is, miután az elnökség megbízatása a közgyűlés napján lejár.
Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

Unipark46

Hajdú utca 46

Gellért-hegy Residence

Hegyalja út 15.

Amphora Ház

Lenhossék utca 30.

Pannónia Ház

Pannónia u. 77-79.

Fillér 53

Fillér utca 53

KÖVESS MINKET









Lakás kereső