Hiányos a magyarországi műemléki ingatlanok felújításának szabályozása

A magyar jogszabályi környezet nem könnyíti meg azoknak a vállalkozó szellemű beruházók életét, akik műemlék felújítására vagy hasznosítására vállalkoznak. Az ingatlanfejlesztésen belül külön terület a műemlékek felújítása, ha pedig egy fejlesztő ilyen ingatlannal kezd el foglalkozni, számolnia kell azzal, hogy nehézségekbe ütközik a fejlesztés során.

Az ORCO magyarországi vezetője szerint számos ponton finomítani kellene a szabályozáson, mert félő, hogy kárba vesznek a magyarországi műemléki ingatlanok, saját történelmi vagyonunk egy része.

A jelenleg is érvényben lévő magyarországi kulturális örökség védelméről szóló törvény mellett nehéz működniük a fejlesztőknek; a jogszabályhoz számtalan kötöttség társul, miközben a műemléképületek felújítását és állagmegóvását semmi sem ösztönzi. Az egyik legnagyobb probléma, hogy a Műemlék Hivatal (KÖH) építésügyi és szakhatóság is egyben, amiatt az ügyintézés gyakran akadozik, az engedélyezési eljárás kiszámíthatatlan, amellett nem ritka, hogy az építési engedély megszerzése után a KÖH visszavonja azt.  „A magyar hatóságoknál az egyetlen egyértelmű lehetőség az, ha a fejlesztő az eredeti állapotnak megfelelően újítja fel az épületet.” – magyarázza Kalapács Kornél, az ORCO magyarországi vezetője. „Hiba volna azonban elvárni, hogy egy ingatlan úgy álljon ma, ahogyan évtizedekkel ezelőtt épült.” – teszi hozzá. „A műemlék felújítás esetében a fő cél a kulturális értékek megőrzése mellett az új modern értékek megteremtése kellene, hogy legyen” – hangsúlyozza Kalapács Kornél.

Az ORCO szakembere szerint a szabályozást új alapokra kellene helyezni, kifejezetten aggályos például, hogy bárki kérhet védettséget egy épületre arra hivatkozva, hogy ott korábban egy híres művész élt, vagy egy ismeretlen építész utolsó fennmaradt munkája az épület. Ezekben az esetekben évekig is eltarthat, míg felmérik az épületet. A legtöbb esetben a KÖH egy évnyi ideiglenes védelmet ad az épületnek, amit újabb egy évvel hosszabbíthatnak meg, hogy a szakértők részletesen elemezhessék az ingatlan történeti, kulturális és építészeti értékét. Egy-két év csúszás azonban százmilliós károkat, sőt csődöt is okozhat egy fejlesztőnek. Mindezek mellett egy műemléki épület felújítása akár 40-45 százalékkal drágább lehet, mint egy régi lebontása, és egy vadonatúj ház felépítse.

Nem meglepő, hogy a szabályozási környezet kellőképpen elriasztja a magántőkét a műemléképületektől. Kalapács Kornél szerint a beruházókat különböző eszközökkel kell ösztönözni, hogy foglalkozzanak a műemlékekkel.

 

Az általa javasolt főbb módosítások közül kiemelten fontos lenne a műemléki épületek védettségi szintjeinek megkülönböztetése. Jelenleg ugyanis egyetlen kategóriába tartozik valamennyi hazai műemlék, és vélhetően aránytalanul sok épület van teljes védettség alatt. Etekintetben a szakértő követendő példának Franciaországot említi, ahol bejegyzett és védett műemléki ingatlanokat különböztetnek meg, és az utóbbiak esetében a felújításkor legalább 40 százalékos állami támogatást kapnak a beruházók.

Szintén fontos lenne az egyes épületeknél megrövidíteni, vagy akár eltörölni az úgynevezett ideiglenes védettség állapotának jelenleg érvényes kétéves periódusát, de folyamatos problémát vet fel a jelenlegi védettségi kritériumok rendszere is. Miután ezeket eddig nem határozták meg objektívan, ma szinte bármilyen épületre lehet műemlékvédettséget kérni. Időszerű lenne az eljárási rend felülvizsgálata is, a műemlék hasznosítást átláthatóbbá és időben kiszámíthatóbbá kellene tenni, amellett az érdeklődő beruházók számára célszerű elérhetővé tenni a magyarországi műemlék védettség alatt lévő ingatlanok listáját is. „A változások egyértelműen azt a célt szolgálnák, hogy vonzóbbá, megvalósíthatóvá, fenntarthatóvá tegyék a műemlékvédelmi ingatlanok felújítását.” – mondja Kalapács Kornél.

Az ORCO jelenleg a belvárosi  VÁCI1 üzletközpontot fejleszti, amely a régi történelmi terek és a modern építészeti kialakítások egyesülésével nyitja meg kapuit 2011-ben, Magyarországon egyedülálló módon.  Az épület felújításával a műemléki értékek láthatóak lesznek, emellett az épületben új és modern értékeket is beépítenek.

 

Source: Orco Property Group

KÖVESS MINKET









Lakás kereső