Idén a Nokia lett a legzöldebb

A Greenpeace az idén is közzétette az elektronikai gyártók környezetvédelmi erőfeszítéseit értékelő jelentését, amely szerint leginkább a Nokia felel meg a zöld követelményeknek, míg a legrosszabb értékelést a Nintendo kapta.

Az Útmutató a zöldebb elektronikához című felmérés részeként a környezetvédelmi szervezet tizennyolc jelentős elektronikai gyártót vizsgál meg.

A Greenpeace főként a PVC- és a BRF-vegyületek - ezeket többek között a mobiltelefonok gyártásakor használják fel - kezelését figyeli az érintetteknél, mivel ezek lassan bomlanak le a természetben és felhalmozódnak az emberi szervezetben. A kiselejtezett elektronikai termékeket sokszor Kínában vagy Indiában semmisítik meg, ahol az égetéskor mérgező dioxinok szabadulnak fel.

A felmérés szerint a legzöldebb vállalat a Nokia, a második helyet a Sony Ericsson foglalja el, harmadik a Philips. Az utolsó helyen a Nintendó végzett - jelenti az AFP. Iza Kruszewska kutató elmondta: a tavaly még a harmadik helyet kiérdemlő Toshiba az idén a tizennegyedik pozícióba csúszott vissza, mivel a cég nem teljesítette az ígéretét, és nem érte el, hogy minden terméke PVC- és BRF-mentes legyen április elsejére.

A Greenpeace negatív példaként emelte ki a Samsungot, a társaság ugyanis nemhogy nem teljesítette a vállalásait, de nem is adott meg új határidőt a vegyi anyagok eltávolítására. Dicséretet kapott viszont a HP és az Acer, mivel egyik gyártó sem használja fel új termékeiben a két anyagot.

Forrás: Világgazdaság online

Lakás és lakópark ajánló

Fagyöngy Lakópark

Valéria utca 13

Herbal Residence

Gyógyfű utca 25

Dunaliget lakópark

Jégmadár utca 2.

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

Kartács Park

Kartács utca

Danubio

Vizafogó utca

KÖVESS MINKET









Lakás kereső