Igazságos-e az ingatlanadó?

Az emberek érezhetően idegenkedve viszonyulnak az ingatlanadóhoz, többnyire igazságtalannak érzik. Ez a hozzáállás alapvetően két tényezőből fakad, az egyik, hogy a magyar ember (érzelmileg is) igen erősen ragaszkodik saját ingatlanához, a másik pedig az, hogy Magyarországon az utóbbi években az összes adóváltozás adóemelést jelentett.

Ahogy most kinéz, utóbbi talán nem állja meg a helyét (vagy legalábbis összességében a legtöbb embernek csökkenhet az adóterhelése jövőre), az előbbi pedig amúgy is gyenge érv az adóztatási szempontok között. Nézzük hát, milyen szempontok alapján ítélkezhetünk az ingatlanadó bevezetéséről!


Minket nem fúj a hátszél

A nemzetközi adózási példák közül - attól függően, hogy épp az ingatlanadó hívei vagy ellenfelei kívánnak-e érveket gyűjteni - kettőt emlegetnek előszeretettel idehaza. Az egyik, hogy a vagyoni típusú adók súlya a fejlett országokban magasabb, a másik, hogy a világon mindenütt csökkenőben van. Fogadjuk el az egyszerűség kedvéért mindkét állítást igaznak, így nekünk azt kell eldöntenünk, hogy az állapotban vagy a folyamatbanhiszünk-e inkább. Vagyis hogy a vagyoni típusú adónak van egy optimális szintje a fejlett gazdaságokban, ami magasabb mint a miénk, vagy hogy tulajdonképpen valami véletlen folytán éllovasok vagyunk egy elkerülhetetlen folyamatban, és épp most próbálunk visszalépni ebből.

Erre a kérdésre nem tudunk fellebbezhetetlen választ adni, de jó néhány érvet hozhatunk, amelyek segítségével két következtetés mellett érvelünk: (1) az ingatlanadó vélhetően nem ront a magyar adórendszer helyzetén, ám (2) aligha hozza el a közteherviselés legfontosabb gondjaira a választ, így bizonyos értelemben inkább pótcselekvésnek, mintsem reformértékű lépésnek tekinthető.

(Zárójelben jegyezzük meg, hogy a vagyoni típusú adók alacsony hazai arányát nem támasztják alá egyértelműen az adatok, legfeljebb a csökkenő trendet, ahogy ezt az alábbi ábra is mutatja. Igaz, a módszertani kérdések igen sok bizonytalanságot jelentenek az ilyen statisztikákban.)


Az adóerő - a vagyonadózás alkonya

Adót ugyebár három dolog, a vagyon, a jövedelem, illetve a fogyasztás után lehet fizetni. Az adótörténet szép területe, ahogy az adórendszerek tolódtak a vagyoni típusú adózástól a jövedelem alapú fizetésen át a fogyasztásra koncentráló közteherviselésig. Bár ennek a folyamatnak több motiváló tényezője is van, érdemes megfigyelni, hogy ez a tendencia a jövőbeli adófizetési képesség (adóerő) figyelembe vételével történt. A túladóztatásnak (a versenyképességet romboló mértékű elvonásnak) a vagyoni típusú adóknál a legnagyobb a veszélye, hiszen a pillanatnyi adóerőhöz csak igen bizonytalan köze van a múltban felhalmozott jövedelmeknek. A fogyasztási típusú adók dominanciája viszont már azt jelenti, hogy nem egyszerűen a pillanatnyi jövedelmi helyzetet, hanem (racionális, fogyasztást simító magatartást feltételezve) akár a jövőbeli anyagi lehetőségeket is figyelembe vevő adózást lehet megvalósítani.

Bár az adóerő nem kifejezetten a méltányossági szempontot tükrözi, nyilván szoros kapcsolat van a két tulajdonság között. (Igazságos adórendszerről természetesen értelmetlen beszélni, ezért az adóelmélet és az adópolitika a horizontális és a vertikális méltányosság fogalmával operál: eszerint az azonos körülmények között élőknek azonos mértékben, a különböző körülmények között élőknek pedig eltérő mértékben kell adózniuk.)

Vagyis ez alapján gyorsan ki is jelenthetnénk, hogy a méltánytalan adózásra a vagyoni típusú (például ingatlan-) adóval van a legnagyobb esély. Ugyanakkor a két fogalom közötti finom különbség nem elhanyagolható: Bár a jövedelmi és fogyasztási dimenzió valószínűleg pontosabb képet tükröz, az életkörülményekhez a vagyoni helyzet is jelentősen hozzájárul, ez alapján pedig kiegészítő jelleggel az adórendszernek akár része lehet az ingatlan megadóztatása is. Ráadásul vannak egyéb szempontok is.


Elvileg méltányos, de...

Az ingatlanadózás előnyeit méltányossági szempontból leggyakrabban három tényezővel magyarázzák.
(1) Az ingatlan adóztatásával az adórendszer progresszivitása erősödhet, hiszen azok, akik nem rendelkeznek ingatlannal (például saját lakással), azok elkerülhetik ezt az adót.
(2) Az ingatlanok értéknövekedését gyakran adóforintokból finanszírozott közösségi (állami, önkormányzati) beruházások okozzák, így indokolt, hogy ezekhez az ingatlantulajdonosok nagyobb mértékben járuljanak hozzá.
(3) A korábban eltagadott jövedelmek megadóztatására kínálkozó kitűnő alkalom, ha a szürke és fekete gazdaság vagyonként "csapódik ki". Ezzel a társadalmi igazságérzet erősödhet - amire Magyarországon rásegít az is, hogy az értékes ingatlan státusszimbólum.

A hazai közbeszédben többnyire ez utóbbi érv domborodik ki, ami végül is érthető, hiszen az adómorál katasztrofális állapota miatt az eltagadás igen jelentős.

 
Kevesebb szó esik arról, hogy az első két érv jóval gyengébb lábakon áll. Magyarországon a háztartások döntő része (többek között kulturális okokból, illetve a gyakorlatilag nem létező bérleti rendszer miatt) saját tulajdonú ingatlanban lakik, vagyis az adó nem csak a módosakat, hanem mindenkit ér. Kicsit sarkítva azt is mondhatnánk, hogy megtakarításaink domináns része sajátos ingatlanspekuláció, amire - bár a befektetés várható hozamával vajmi keveset törődünk - még hitelt is hajlandók vagyunk felvenni. Az adórendszer progresszivitását így egyszerű lineáris adóval nehéz kezelni, talán ez is az oka, hogy a kormányzat sávosan progresszív adóformában gondolkodik.


A (2) számú érv sem igazán szolgálja a méltányosságot a magyar esetben, ehhez ugyanis igazából egy sajátos tárgyi adót, az ingatlan értéknövekedési adót kellene bevezetni. Ez még bonyolultabb, még inkább nagy a tétje az értékbecslési elveknek, még inkább drága mulatság, ráadásul még hosszabb idő szükséges a bevezetéséhez - egyszóval esetünkben fel sem merül ennek azonnali alkalmazása.

Az idehaza legnépszerűbb, (3) számú érv sem túl erős, hiába hangoztatják sokan. Gondoljunk bele: a különféle, több tíz százalékos adó- és járulékteher elkerülése után mit ér az évi 0,2-0,5 százalékos terhelés?

Van egy másik, ritkábban hangoztatott érv az ingatlanadó méltányosságot növelő tulajdonsága mellett. Nevezetesen, a jelenlegi vagyoni típusú adók rendkívül egyenetlenek. Az építmény- telek- és kommunális adót a helyi önkormányzatok nem egyformán vetik ki, emiatt településenként más-más terhelés éri az adóalanyokat. Ezek egységesítése egyetlen központi adó formájában akár megfontolandó is lehet. Fontos azonban látni, hogy ez a szempont már csupán a marginális súlyú adótípusban megvalósítandó kiegyenlítést jelenti, nem pedig az adórendszer alapvető tulajdonságainak módosítását.

Ne feledjük: a teljes bevételt 200-250 milliárd forintra várják, de a megszűnő adók miatt a "nettó" adónövekedés ennek csupán a fele lenne. Az egyes adózók közötti átrendezés még kisebb összhatású, ehhez képest csak a központi költségvetésben bő 8 ezer milliárd forintos bevétel keletkezett tavaly, a tb-kasszáról nem is beszélve.


Service pack


Mikroszinten fogalmazva azt mondhatjuk, hogy a jelenleg ismert tervek szerint még egy 30 milliós ház esetében sem éri el az éves adóteher az évi 90 ezer forintot - ennek egy részét pedig a többség eddig is fizette helyi adók formájában. Vagyis a szélesebb értelemben vett adórendszerünknek igazán elhanyagolható részébe piszkálna bele az ingatlanadó, legalábbis ha a jövedelem-újraelosztási hatást vizsgáljuk. (Természetesen az újraelosztási hatás a teljes adócsomag esetében nagyobb, hiszen az új szja-tervekkel csak a nagyon jól keresők járnak rosszul - vagyis a vesztesek a gazdag, legális jövedelemmel és értékes ingatlan rendelkezők lesznek.)

Ami igazán fájó, hogy miközben az ingatlanadó mellett az egyik legfontosabb érvként az "igazságosság" hangzik el a hivatalos kommunikáció részéről, a fenti kérdések alapos vizsgálatára senki nem vállalkozott, vagy legalábbis nyilvánosságra biztosan nem kerültek ilyen kormányzati anyagok. A többezer milliárdos államháztartási bevételhez képest a 200 milliárdos ingatlanadózás aligha több, mint egy nem túl tökéletes "service pack" a rosszul sikerült szoftverhez.

Sajnos valahogy így gondolja a kormányzat is. Van egy rosszul működő szja rendszerünk, amelyik az alsó öt jövedelmi decilisben nem is termel bevételt, a felsőt pedig agyonnyomja. Bonyolult, méltánytalan, adóeltagadásra ösztönző stb. Van egy járulékrendszerünk, amelyik részben épp az szja-rendszer problémái miatt a releváns jövedelemtartományban de facto degresszív, illetve egy áfa-rendszerünk, amiből a kedvezményes kulcs fokozatos kiherélésével teljesen eltűnt a méltányossági elem. Mindehhez jön még az "apró", a helyi adókkal és a bagatell adókkal. Nosza, a fenti diszfunkcionális katyvaszt oldjuk meg úgy, hogy bevezetjük az ingatlanadót - a magyar állam szabályozási kudarcait ismerve jelentős kockázatokkal.

A méltányos közteherviselés kialakítását meglátásunk szerint a 10 ezer milliárd forint feletti adó- és járulékrendszer átalakításával és az adóellenőrzés szigorításával lenne érdemes megkezdeni, nem pedig egy újabb kis adótól kell várni a megoldást. Ez ugyan különösebb kárt nem okoz, de nagy hasznot sem várhatunk tőle. Ahogy cikkünk elején jeleztük, pótcselekvésnek jó, de a reformértékű intézkedéstől igen távol van.

Érdemes megjegyezni, hogy a fenti gondolatok szándékosan kizárólag az adórendszer méltányossági funkciójára koncentráltak. Ezen felül számos megfontolandó szempont van, például az önkormányzati finanszírozás átalakítása, az ingatlanpiacra vagy éppen a gazdaság makrofolyamataira való hatásgyakorlás - ezekről azonban még annyit sem hallhattunk eddig, mint az ingatlanadó méltányosságáról.
Forrás: Portfolio.hu

Lakás és lakópark ajánló

Csalogány 43

Csalogány utca 43

Benczur 11

Benczúr utca 11

Viza Apartmanház III. ütem

Vizafogó és Révész u.

The Gardens Budapest

Reitter ferenc utca

Panoráma Lakópark Velence

Panoráma út 39.

Corvin Sarok Residence

Kisfaludy utca 23.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső