
- BUDAPEST
- BUDAPEST KÖRNYÉKE
- TOVÁBBI VÁROSOK
-
Ismét bevásárolt a Klépierre
Nem bízza a véletlenre és a piaci hullámzásra a Corvin Sétány kiskereskedelmi területeinek sorsát a fejlesztő Futureal Development Zrt. Stratégiai partnert talált a francia Klépierre vállalatban, utóbbi ismeretlen összegért és hozamígérettel jó előre megvásárolta a sétány Corvin Atrium névre keresztelt, több mint 34 ezer négyzetméternyi üzlethelyiséget magában foglaló ingatlanát.
Magyarországon kivételes módon ezzel már a fejlesztés szakaszában szoros együttműködés kezdődhet a későbbi tulajdonos-üzemeltető és a fejlesztő között. A bérbeadást például már a franciák irányítják (leányvállalatukon, a Ségécé Hungaryn keresztül) a Futureal aktív részvételével, kihasználva azt a tényt, hogy jelenleg 240 kereskedelmi központot üzemeltetnek Európában.
Értesüléseink szerint - részben a francia kapcsolat segítségével - intenzív tárgyalásokat kezdtek a legtöbb nagy európai áruházlánccal. Lesznek azonban olyan jelentős bérlők is, amelyek még a legújabb magyarországi plázákban sem írtak alá, de itt várhatóan megjelennek, vagyis 2009 második felében, amikorra elkészül a Corvin Atrium, megnyithatják első egységeiket.
A Corvin Atriumot is magában foglaló tömb mélyépítési munkáit a napokban már megkezdte a kivitelező Strabag. Ez az épület ad majd helyet a kereskedelmi részlegen túl a Corvin irodák második, 24 000 négyzetméteres ütemének is.
A Futureal Development Zrt. három év előkészítő munka után - a lakás- és irodaprogram mellett - elindította a belváros legnagyobb kereskedelmi fejlesztését is. A Corvin Sétányon közel 60 ezer négyzetméteren kereskedelmi, vendéglátó-, sport- és szabadidő-létesítmények épülnek, amelyek összességében a Westendet meghaladó választékot kínálnak majd.
A Corvin Sétány kereskedelmi fejlesztése két részből tevődik össze: a Corvin Atrium fedett sétáló- és bevásárlóutcából, valamint egy több ütemben megépülő nyitott részből, amely a sétány két oldalán húzódik majd végig. Az első szakaszban a Corvin Atrium üvegtetővel fedett sétáló- és bevásárlóutcáját alakítják ki. Egy teljes szint étterem és szórakozóhely lesz, ezenkívül 1200 férőhelyes mélygarázs szolgálja majd ki a látogatókat.
A további ütemekben a sétány két oldalán elhelyezkedő földszinti vendéglátó-, sport- és kereskedelmi egységek épülnek meg, azok összességében a Liszt Ferenc tér háromszorosát teszik majd ki. A 6200 négyzetméter vendéglátó- és üzlethelyiséget, valamint a főváros legnagyobb fitneszlétesítményét és egy 25 méteres uszodát tartalmazó második ütem építése is megkezdődött. Ez még 800 négyzetméterrel bővülhet, ha sikerül megállapodni a bowlingközpont üzemeltetőjével.
A francia társaság képviselője szerint a tranzakció jól illik abba a törekvésükbe, hogy gyorsan növeljék a portfóliójukban lévő kiskereskedelmi ingatlanok arányát. Meglátása szerint ezzel erősíthetik befektetői és üzemeltetői pozícióikat a térségben.
Nem véletlen a Klépierre választása, hiszen a Corvin Sétány projekt a kereskedelmi fejlesztésen túl Kelet-Európa legnagyobb városrehabilitációs programja. A beruházás 2800 lakást, 150 000 négyzetméter irodát és egy egyedülálló k+f központot is magában foglal, létrehozva egy mozgalmas, új belvárost Budapest szívében.
Az itt élők és dolgozók kényelmét a terület kitűnő tömegközlekedése, jó közérzetét pedig a különleges kialakítású városi köztér is szolgálja - 10 ezer négyzetméteren.
Tatár Tibor fejlesztési igazgató a kérdésre válaszolva közölte: olyan nagy az érdeklődés a lakások iránt, hogy a tervezett hotelt is kiszorították a sokéves projekt első üteméből. Mostani becslése szerint néhány év múlva a sétány SOTE felőli végénél, közel a Klinikák metrómegállóhoz szó lehet egy négycsillagos szállodáról, de erről később döntenek.
Forrás: Világgazdaság online
Kapcsolódó hírek
- Átadták a Corvin Sétány második ütemét
- Új szolgáltató központ nyílik a Corvin Sétányon
- A Futureal újabb irodaházat épít a Corvin sétányon
- Colliers Wins PM Tender of Skanska’s Green House
- Eredményes évet tudhat maga mögött a Corvin Irodák
- Kizöldültek a budapesti irodák
- BREEAM minősítést kapott a Corvin Irodák I.
- A Corvin Sétányra költözik a Dumaszínház
- Bár a lakosság alig vásárol, további plázák épülnek Budapesten
- Vége a plázacicák korának?
Következő hír:
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?
Az új generáció mindent megváltoztat! - A babzsáké a jövő?