Keményfejűek: Nem adja fel a King'a City

Budai Gyula szerint még viccnek is rossz, hogy a King's City csoport továbbra is Sukorón akar kaszinóvárost építeni, írja az MTI.

Az elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: az év elején megkeresték Sukoró jegyzőjét, aki azt a tájékoztatást adta, hogy senki nem kezdeményezett semmilyen építési engedélyezési eljárást az érintett ingatlanon. Hozzátette: a megállapodás értelmében emiatt január 1-én a koncessziós jog automatikusan megszűnt, a cégnek pedig 900 millió forintos kötbért kell fizetnie az államnak.

A napilap szerdai cikke felidézte: a King's City befektetői csoport keddi közleményében azt írta, ragaszkodnak ahhoz, hogy Sukorón építsék fel a kaszinóvárost, és elvárják a kormánytól, hogy a kiemelt beruházási státusz visszaállítása mellett fizesse ki a beruházásösztönző megállapodásban rögzített 2,6 milliárd forintos állami támogatást.

Forrás: MTI

Lakás és lakópark ajánló

Olimpia Sétány

Erkel Ferenc utca 7

Allure Residence Budapest

Vágóhíd utca 3.

Park Város Lakópark

Fűtőház utca 1-27.

Smart13

Szabolcs utca 24

Westfalia

Lőportár utca 1.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső