
- BUDAPEST
- BUDAPEST REGION
- OTHER CITIES
-
Könnyebb lett a kis tartozások behajtása
A postai levelezés miatt eddig több hónap is eltelt az ügyek végrehajtási szakaszba jutásáig, ezért az 50 ezer forint alatti céges tartozások behajtására mostanáig alig indult bírósági eljárás. Az ok: mire a hónapokig tartó ügylet végrehajtási szakaszba került, már javában zajlott az adós elleni felszámolás. A felszámolási eljárásban pedig a kisebb összegű üzleti követelések tulajdonosainak igen csekély az esélyük a kártalanításra. Az elektronikus kézbesítés bevezetésével a teljes követeléskezelési folyamat elektronizált lett.
A végrehajtást kezdeményező félnek - a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara honlapján elérhető űrlap kitöltésével - először regisztrálnia kell a kamara rendszerében, majd ezt követően tudja igénybe venni a Microsec e-kézbesítés alkalmazását.
A mostanáig gyakorlatilag behajthatatlannak ítélt kinnlevőségek éves szinten sokmilliárdos kárt jelentettek a hitelezőknek. A kis összegű követelések végrehajthatósága hozzájárul a cégek fizetési fegyelmének javulásához, egyúttal megakadályozhatja a nagyobb mértékű üzleti tartozások kialakulását is - fejeződik be a közlemény.
- Megkezdte működését az Aegon Lakástakarék Zrt.
- Decemberben nő az ATM használat
- Beindult az ingyenes készpénzfelvétel miatt banki díjemelés!
- Jelentősen erősödhet a kkv-k bankok közötti mobilitása
- Ennyi magyar csúszott meg számláival
- Melyik a legjobb magyar bank?
- Ingyenes pénzfelvétel - január 20-ig kell nyilatkozni
- A magyarok csak a rövid távú túlélésben gondolkodnak
- Így lesz ingyenes a készpénzfelvétel
- A stabil osztalékfizetés vonzóvá teszi a közepes papírokat