Közel 3 milliárd jut vállalkozásfejlesztésre

Jelentős és nagymértékű fejlesztési forráshoz juthatnak idén a mikro-, kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi Terv újonnan meghirdetett pályázati lehetőségeinek köszönhetően. A gazdasági szféra, valamint a korábban támogatás nélkül maradt vállalatok fellendülését megcélzó, és nem kevésbé a munkahelyteremtésre fókuszáló új konstrukciók egyértelműen kedveznek a KKV- szektornak.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretein belül 2011. március 1-től – a keret kimerüléséig – nyújthatóak be pályázati anyagok azzal a könnyítéssel, hogy a vállalkozások csekély összegű (de minimis) támogatásként, akár önerő nélkül is pályázhatnak.

A TÁMOP 2.1.3 két felhívást is kínál a konvergencia régiókban székhellyel rendelkező vállalkozásoknak, ez alkalommal egy közel 2,5 milliárd forintos pályázható keretösszeggel. A mikro- és kisvállalkozásokat érintő – TÁMOP 2.1.3/A. jelű – pályázatban maximálisan 5 millió forint lehívására nyílik lehetőség, míg a középvállalkozások a – TÁMOP 2.1.3/B. jelű – pályázat szerint akár 50 millió forintos támogatással is tervezhetnek.

Az Új Széchenyi Terv által rögzített pályázati feltételekre azonban érdemes figyelmet fordítani, amelynek értelmében a projekt megkezdését mindenképpen meg kell előznie egy, a gazdaságfejlesztési pályázathoz (GOP) kapcsolódó pozitív támogatói döntésnek. Ezzel a lehetőséggel a pályázó közel egy időben két vállalkozásfejlesztési forráshoz is hozzájuthat.

Az akciótervhez képest újdonságnak számít az igénybevehető képzések körének bővülése is, vagyis ebben a ciklusban támogatás igényelhető például vezetői, szakmai, idegen nyelvi, a vállalkozás működésével kapcsolatos, és informatikai képzésekre is.

A TÁMOP 2.1.3 pályázatok részleteiről bővebb tájékoztatást a www.tamop-palyazat.hu oldalon olvashat.

Fisz

Forrás: Fisz Hírügynökség

Lakás és lakópark ajánló

Admirál Házak

Lóczy utca 44.

Terrace Residence by Cordia

Medvetalp utca 5.

Ráday Residence

Ráday utca 57.

Miller Residence

Miller János utca

Spanyolkert

Semmelweis utca

Pápay Park

Pápay István u. 5.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső