Londoné a nemzetközi ingatlanbefektetési piac oroszlánrésze

Mint a világ „legnemzetközibb városa, London a régiók közötti ingatlanbefektetések negyedét vonzotta az elmúlt időszakban. Londonba irányult a határokon átnyúló befektetések 27 százaléka 2009 és 2010 első felében.

A CB Richard Ellis, a világ vezető ingatlanpiaci tanácsadója által készített friss felmérése szerint, 2009 és 2010 első negyedévében London lett a nemzetközi ingatlanpiac legnépszerűbb nagyvárosa. A brit főváros a határokon átnyúló ingatlanpiaci befektetések 27 százalékát szerezte meg, a többi – korábban népszerű – metropolisszal szemben.

Nem meglepő módon az új a felmérésből az is kiderül, hogy a befektetési aktivitás lényegesen alacsonyabb volt a mostani fellendülés időszakában (2009-ben és 2010 első felében), mint a boom alatt (2006 és 2007 első féléve). Átlagosan a visszaesés meghaladja a 70 százalékot, ám Észak-Amerikában ez még nagyobb volt, ugyanakkor a kisebb régiókban (Afrika, Közel-Kelet és Dél-Amerika) egyenesen nőtt a befektetési aktivitás.

Amennyiben kizárólag a határon átnyúló befektetéseket vizsgáljuk, a válság okozta visszaesés még szembetűnőbb. A teljes befektetési forgalom (ahol a vevő más régióból érkezett) 134,8 milliárd eurót tett ki a csúcsidőszak másfél évében, míg a 2009-től kezdődő 18 hónapban mindössze 22,4 milliárd eurót tett ki, ami 83 százalékos visszaesést takar.

A határon átnyúló befektetések fontos jellemzője az, hogy mekkora mértékben koncentrálódik egy-egy nagyvárosban. Ez még a boom időszakában is így volt, ám azóta még inkább ez jellemzi a kereskedelmi ingatlanpiacokat.

Az elmúlt 18 hónapban a 22,4 milliárd eurónyi határon átnyúló befektetések közül 6 milliárd eurót Londonban költöttek el. A befektetők 27 különböző országból érkeztek, így London volt ez időszak alatt a „legnemzetközibb” piac a világon.

Habár sokkal alacsonyabb szinten, de más jelentős világvárosok – mint Párizs, New York és Sydney – szintén vonzóak voltak a határon átnyúló befektetések piacán. A tíz leginkább kedvelt város az összes befektetés 55 százalékáért volt felelős. Ez az arány jelentős növekedést jelent a legnagyobb piacok koncentrációjában. A befektetői aktivitás csúcsán 2006-ban és 2007 első felében a tíz legnagyobb piac kevesebb, mint a befektetések 40 százalékát vonzotta. A változás egyértelműen a mindenfajta kockázattól való tartózkodást mutatja a befektetők körében.

„Ahogyan a piacok egyre stabilabbá válnak az elkövetkező hónapokban, azt várjuk, hogy a jelentős határon átnyúló tranzakciókat kezelő befektetők szélesebb körben választanak, így London domináns szerepe csökkeni fog a jövőben. Bizonyos mértékben ezt már 2010-ben is tapasztalhattuk, hiszen például a koreai állami nyugdíjalap megvásárolta a berlini Sony Center-t és részesedést szerzett Párizsban az O’Parisnor bevásárlóközpontban. A további földrajzi diverzifikációval a német piac is nemzetközibbé válhat; a konjunktúra időszakában Frankfurt, München és Hamburg egyaránt megtalálható volt a tíz legnagyobb piac között.” - kommentálta a jelentést Jonathan Hull, a CBRE európai tőkepiacokért felelős vezetője.

Forrás: CBRE

Lakás és lakópark ajánló

LEO 50

Leonardo da Vinci utca 50.

K62 Residence Zugló

Kövér Lajos utca 62.

Dunaliget lakópark

Jégmadár utca 2.

Flóra lakópark

Zászlós utca 21.

Marina Life

Mura utca 2.

Palotás Kert Lakópark

Palotás utca 9.

KÖVESS MINKET









Lakás kereső