Még egy hétig vár nevezéseket a CBRE városi fotópályázata

A CB Richard Ellis (CBRE), a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan-tanácsadója a nagy érdeklődésre való tekintettel 2010. január 31-ig meghosszabbította az "Év Városi Fotósa" pályázatát, melynek célja a nagyvárosi élet lényegének megragadása.

Az immár második évébe lépő verseny kiírása szerint a fotósok a városi élet bármely, munkával töltött pillanatát megörökíthetik a nap huszonnégy órájában. A három fődíj mellett huszonnégy szponzorált "óránkénti" díj is kiosztásra kerül. A pályázat minden 16 év feletti amatőr és profi fotós előtt nyitva áll.

Mike Strong, a CB Richard Ellis európai elnöke így nyilatkozott: "Nagy örömünkre szolgált a múlt évi verseny fogadtatása, amelyet a jelenlegi gazdasági helyzet dacára folytatni szeretnénk, szélesítve a pályázók körét. Arra bátorítjuk az embereket, hogy fedezzék fel, milyen rugók és fogaskerekek mozgatják a városukat a mindennapokban."

"Reméljük, hogy sok magyar fotós vesz részt ebben a nagyszerű kezdeményezésben. A pályázattal bemutathatjuk az általunk nap mint nap formált és működtetett nagyvárosok emberi arcát." - kommentálta Konthur Adrienne, a CBRE budapesti ügyvezető igazgatója.

Az első díj egy kétszemélyes fotós szafari Jordániában, teljes ellátással. A második díj egy kurzus a Yerbury Studios UK hírneves fényképészeivel, a harmadik pedig egy Lastolite professzionális fotós szett. Az egyes órák díjai a fotós felszerelésektől a fényképész szövetségek tagságán át vezető szakemberek pártfogó oktatásáig terjednek.

A tavalyi verseny az Egyesült Királyság legnagyobb ilyen jellegű pályázata volt, híres szakértőkből álló zsűrivel. A tavalyi győztes, Charles Garnett három, glasgow-i menzán dolgozó jókedvű hölgyet ábrázoló fotójával nyerte el a fődíjat.
Source: CBRE

Flat dedicatory

KÖVESS MINKET









Lakás kereső