Nagy fluktuáció mellett egyre kevesebb az építőipari cég

Januárban 426 cég szűnt meg az építőiparban. Így volt ez a tavalyi évben is, azaz növekedés nincs, a magas megszűnési ráta stabilnak tűnik. A 2012-ben indult felszámolási eljárások befejezésének eredményeként számos 2013-ban kezdődött kényszertörlés is lezárulhat - az adatokat az Opten tette közzé.

A törölt cégek száma az idei évben újabb rekordot dönthet: "2011–12-ben átmeneti csökkenést tapasztalhattunk az építőipari cégfluktuációban, 2013-ban azonban lendületesen növekedett a törlések száma az ágazatban, és az emelkedés idén is folytatódhat" – állítja Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató igazgatója.

 

"A lábadozó építőipar továbbra is súlyos keresleti és likviditási problémával küszködik. A lakásépítések és az ingatlanpiac fellendülése még várat magára, pedig igazi áttörést csak ez jelenthetne az ágazatban. A finanszírozási és keresleti problémák csak részben és átmenetileg orvosolhatóak olyan állami szerepvállalással, mint a növekedési hitelprogram vagy az új panelprogram. Hosszú távon azonban feltétlenül szükség lenne a piaci bizalom és kereslet helyreállítására, ezekkel ugyanis nagyon rosszul áll a szektor" – mondja Tóth Tamás.

 

építőipar

Bár Magyarországon a vendéglátás után az építőiparban a legnagyobb a cégfluktuáció, vannak azért olyan, magyar magánszemélyek közvetlen vagy közvetett tulajdonában álló cégek, amelyek több mint húsz éve rendben működnek az ágazatban. Az építőipar nehéz helyzetét és a válság második hullámának erejét jól mutatja, hogy amíg a legnagyobb 25 ilyen cég még a válság első hullámát követően, 2010-ben is 170 milliárdos összesített árbevételt ért el, 2011-ben már csak 136 milliárdot, 2012-ben pedig ennél is kevesebbet, 131 milliárd forintot forgalmazott.

Forrás: HVG.HU

Lakás és lakópark ajánló

Vörösmarty West

Vörösmarty utca 73.

Miller Residence

Miller János utca

Orgonaliget

József Attila utca 94.

Green Court Residences

Taksony utca 9.

Fillér 53

Fillér utca 53

Hunyadi Park

Keményvíz utca 1

KÖVESS MINKET









Lakás kereső